Állásbörze az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán

2024.03.12. 13:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. március 12. (kedd) 
 
 
 
 
 
 
Második alkalommal szervezett állásbörzét az Óbudai Egyetem Székesfehérváron. Az intézmény duális vállalati partnerei közül tucatnyi cég mutatta be gyakorlati képzési kínálatát és álláslehetőségeit. Az egyetemi hallgatók mellett a városban és a térségben élő álláskeresőket is tárt kapukkal várta fehérvári állásbörzéje.
 
 
A rendezvény célja az volt, hogy segítsen a munkaadóknak megtalálni a leendő munkavállalókat és gyakornokokat a duális képzésben, a fiatalok pedig megtalálhassák leendő munkahelyüket.
 
Nagyon büszkék lehetünk arra a kapcsolati hálóra, ami az elmúlt években kialakult az Alba Regia Műszaki Kar és a városban működő vállalatok között – mondta Mészáros Attila alpolgármester az állásbörze megnyitóján. „Látjuk, hogy milyen gyorsasággal fejlődik a város ipara és folyamatosan megújuló lehetőségek, új szakmák jelennek meg, amihez friss és komoly tudással rendelkező fiatal mérnökök is szükségesek. Köszönöm a vállalatoknak a partnerséget!” Mint kiemelte, az Óbudai Egyetemen szinte minden frissen végzett hallgatónak már van állása, ami a legfontosabb, hiszen mindenki ezért dolgozik.
 
Az állásbörze egy különleges lehetőség arra, hogy körbenézzenek a fiatalok a munkaerőpiaci kínálaton, és választhassanak munkahelyet vagy gyakorlati helyet – mondta Dr. Pogátsnik Monika, az ÓE Alba Regia Műszaki Karának oktatási dékánhelyettese. Kiemelte, hogy a Z generáció lassan kifutóban van az egyetemről és várjuk már az alfa generációt, akiket biztosan egészen másként lehet majd tanítani, mint a korábbi generációkat. Mint mondta, 2025-re a magyar munkaerőpiac negyede a Z generációból kerül ki, ami azért is érdekes mert ez az első "digitális bennszülött" korosztály és az egyetemen is látják, hogy például a mesterséges intelligenciát sokkal jobban használja ez a korosztály, mint az idősebbek.
 
Az állásbörze ma 16 óráig várja az érdeklődőket a Budai út 45. szám alatt, a „K” épületben.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
  
 
Szöveg és fotó: Bácskai Gergely
 
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.