Gyalogszerrel, drótszamáron Fejérben

2016.04.21. 11:54
KÖZLEMÉNY - 2016. április 21. (csütörtök) 
A Sárpentelei Parkerdőben találkoznak szombaton a fehérvári természetbarátok.      Galéria  
 
 
 
 
 
 
A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség április 23-án, szombaton tartja a Városi Természetbarát Találkozóját a Sárpenterlei Parkerdőben. A program keretében hirdetik meg a "Gyalogszerrel, drótszamáron Fejérben" túramozgalmat ifjúsági és felnőtt kategóriában. A rendezvényre szeretettel várják a természetjárókat, a sportolni vágyókat minden korosztályból!

A Városi Természetbarát Találkozó ünnepélyes megnyitója április 23-án, szombaton 11.30 órakor kezdődik a Sárpentelei Parkerdőben. Ezt megelőzően 08.00-09.30 óra között indulnak a Gróf Széchenyi Zsigmond emléktúrák  gyalogosan, valamint kerékpáron, majd 10.00 órától rajtol a „Királyi Erdők” erdei túra a Vadex Zrt. szakvezetőjével. Lesznek játékos programok, feladatok gyerekeknek, Nordic Walking gyaloglási lehetőség, 11.00 -13.00 óra között megtekinthető a Széchenyi Emlékszoba a Sárpentele Közösségi Házban, majd 13.00 órakor misére várják az érdeklődőket a sárpentelei Szent Kereszt Felmagasztalása templomba.

A találkozó megnyitója keretében hirdetik meg a „Gyalogszerrel, drótszamáron Fejérben” című teljesítménytúra mozgalmat, melynek célja a túrázás népszerűsítése, illetve a megye természeti és épített értékeinek megismertetése. A teljesítés feltételeiről részletes tájékoztató olvasható a www.szvtsz.org portálon, ahol megtalálható a túramozgalom igazolólapja és a teljesítendő túrák részletes leírása egyaránt.

 
A találkozó részletes programja letölthető a Galériából is.
 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.