Báloztak a város gólyái

2016.10.19. 22:42
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2016. október 19. (szerda)
Közel háromszázan vettek részt az első Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabálon. Galéria 
 
 
 
Első alkalommal rendezték meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált a Hotel Magyar Királyban. A Székesfehérvár felsőoktatási intézményeibe járó diákok színvonalas zenei produkciók mellett találkozhattak egymással a szerdai kulturális eseményen. A Hotel Magyar Király kapui este nyolc órakor nyíltak meg, majd az ünnepélyes megnyitó után nyitótánccal kezdődött az est, ahol a Felicita KTSE, Zabos Regina, a Fish! Zenekar és DJ Necc Party szórakoztatta a megjelenteket.


Minden egyetemre és főiskolára járó diáknak meghatározó élményként marad meg az életében a gólyabál – nem véletlen, hogy a Székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács első ülésén rögtön felvetődött a diákság körében oly népszerű programelem megszervezésének a lehetősége. A gondolatokat és a terveket rövid időn belül tettek követték, így szerdán este hagyományteremtő szándékkal, első ízben rendezték meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Az est kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a városban működő felsőoktatási intézmények hallgatói találkozzanak egymással és a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozzanak. A Hotel Magyar Királyban szervezett eseményen a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának, a Kodolányi János Főiskolának és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói nagyon jó hangulatban töltötték az estét, ahova természetesen nemcsak a gólyákat várták.

Az est házigazdája Máté Richárd volt, a bálozókat pedig Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte. „Székesfehérvár életében nagyon jelentős este a mai, hiszen első alkalommal szervezhettük meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Most már három, magas szintű diplomát adó intézmény működik Székesfehérváron, amely megalapozza a város jövőjét. Külön örülünk annak, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara folyamatosan erősödik, itt indította el első vidéki campusát a Corvinus Egyetem, emellett a Kodolányi János Főiskola is több mit húsz éve jelen van Székesfehérvár életében. Örülünk annak, hogy a fiatalok bíztak abban az oktatási rendszerben, amelyet az elmúlt években közös erővel hoztunk létre.” – mondta Mészáros Attila, aki köszönetét fejezte ki a Hotel Magyar Királynak, hogy ezt a csodás helyszínt biztosították szerda estére, majd jó szórakozást kívánt mindenkinek.

A megnyitóünnepségen Horváth Béla, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának igazgatója, dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese, valamint Dr. Földváry Lóránt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kutatási dékánhelyettese is köszönetét fejezték ki Székesfehérvár Önkormányzatának, hogy hagyományteremtő szándékkal létrehozták a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Mint mondták, ez az alkalom kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a három felsőoktatási intézmény tanulóit egy nagy közösséggé formálják.

Az estnek remek alapot adott a Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület látványos nyitótánca, amelybe a résztvevőket is bevonták. Ezt követően színvonalas zenei produkciók szórakoztatták a jelenlévőket. Elsőként a Fehérvár Hangja 2015. évi győztese, Zabos Regina foglalta el a színpadot, aki csodás hangjával ezúttal is táncra perdítette a fiatalságot. Ezután a magyar könnyűzenei élet meghatározó zenekara, a 2011-es MTV Europe Music Awardson a legjobb magyar előadó kategóriájában jelölt Fish! Zenekar ütemes hardpop számaira „ropták” a diákok.  

A Bálkirálynő és bálkirály koronázása, majd a tombolasorsolás után sem érhet véget az önfeledt mulatozás; éjfél után egészen hajnalig DJ Necc Party pörgeti fel a hangulatot. 

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 



Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.