500 év – a Reformáció Emlékéve Székesfehérvár minden polgárához szól

2017.01.17. 11:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. január 17. (kedd)
Számos programot szerveznek a templomokban és a város közösségi terein.
 
 
 
 
 
A Reformáció Emlékévének tiszteletére Székesfehérvár nívós programsorozattal készül, amelynek ünnepélyes megnyitójára január 28-án, szombaton kerül sor a Városházán. Az 500 évvel ezelőtti eseményre irodalmi estekkel, koncertekkel emlékeznek, kiállításokra, fáklyás felvonulásokra invitálják a városlakókat, valamint felállításra kerül egy „Óriás könyv” is. A városi rendezvények mellett a felekezetek és a felekezetek intézményei is sokszínű programokkal készülnek.


500 ével ezelőtt, 1517. október 31-én Luther Márton kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, mely reformok sorozatát eredményezte az élet minden területén. A reformáció hatása a politika, a gazdaság, a kultúra, a zene, a jogtudomány, az anyanyelv és a modern természettudomány kibontakozása, illetve átalakulása terén is tetten érhető. A Reformáció Emlékévében Székesfehérvár színes, tartalmas programokra várja a város lakóit.

„A reformáció 500. évfordulója nagyon fontos a reformált felekezetek számára.” – kezdte beszédét dr. Kovács Béla Sándor, a Reformáció Emlékévét előkészítő bizottság elnöke. „Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy erről a fél évezredről a város egésze is méltóképpen kíván megemlékezni. Ehhez kapcsolódóan hozta létre az Emlékév programjainak, eseményeinek koordinálására és azok finanszírozásának felügyeletére az előkészítő bizottságot, amelybe a protestáns egyházak delegáltak tagokat – a felkérést a Római Katolikus Egyház is elfogadta. A bizottságban példás egyetértésben, nagy odaadással dolgoztak a tagok, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy valamennyi döntés egyhangú volt. Ez nagyrészt a felekezetek, az ő híveik és a hozzájuk tartozó intézmények, valamint civil szervezetek előkészítő munkájának volt köszönhető.”

A keddi sajtótájékoztatón dr. Kovács Béla Sándor hangsúlyozta: a programsorozat kifejezett célja, hogy bemutassa, a protestantizmus miként járult hozzá a magyar és az európai történelemhez, valamint a nyugati kultúra alakulásához. Azokkal az értékekkel szeretnék megismertetni az érdeklődőket, amelyeket a keresztény felekezetek ezalatt az 500 év alatt kialakítottak. Mint azt dr. Kovács Béla Sándor kiemelte: a reformáció azért tudott felbecsülhetetlen hatást kiváltani az újkor történelmében, mert nem szakítást jelentett az Egyetemes Egyházzal, hanem egy törekvés volt annak megújítására, és amely sikeres volt az elmúlt 500 év tükrében.

Somogyi László
, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke köszönetet mondott a város vezetésének és az előkészítő bizottság minden tagjának. Mint mondta, jóleső érzés, hogy Székesfehérvár értékeli és fontosnak tartja ennek az ötszáz évnek az eredményeit, melyeket közkincsként kezel. Beszédében hangsúlyozta, hogy egyik protestáns felekezetnek sem célja az elkülönülés vagy a feszültségkeltés a jeles évforduló kapcsán. Azt a pozitív és előremutató hatást szeretnék elérni a mában, amit a reformátorok felismertek és elértek az összeurópai társadalomban és világméretekben is. Somogyi László mondandójában Kálvin János tanításai közül kiemelte: a civil és egyházi szféra szervesen összetartozik, az Istenbe vetett bizalom kérdése pedig a hétköznapok kérdése is egyben.

A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze, Bencze András megköszönte Székesfehérvár Önkormányzatának, hogy az ünnepségsorozat mellé állt. Mint mondta, ez a szerepvállalás példaértékű lehet sok település és önkormányzat számára is, hiszen a reformáció nem csupán vallási, hanem az egész európai kultúrát meghatározó esemény volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékezésen túl azt az isteni áldást is szeretnék megünnepelni, melynek köszönhetően 500 évvel ezelőtt megszületett a reformáció. Bencze András reményét fejezte ki, hogy mindenki részesedhet az ünnepből – ezért is tartja örvendetesnek, hogy a római katolikus testvérek is képviseltették magukat az előkészítő bizottságban.

Révész Lajos
, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet lelkipásztora örömét és háláját fejezte ki, hogy az emlékévet előkészítő munka az elfogadás légkörében folyt, ami lehetővé tette a jellemző sajátosságok megjelenését. Azt a célt fogalmazta meg, hogy az Istenhez közeledés módjától függetlenül fontos frissen tartani és élhetővé tenni az értékeket, az életszabályzókat, a 21. század módszereivel. A kapcsolódó programok közül kiemelte a házasság és a kapcsolati rendszerek témáját.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester hangsúlyozta, hogy az Önkormányzat feladatának tekinti minden olyan, a város alapkövének számító közösség támogatását, amelyek egy nemes cél mellé állnak, fontos évfordulót ünnepelnek és a jövővel kapcsolatos célokat fogalmaznak meg. A protestáns egyházak megkeresését megtiszteltetésnek nevezte, a kialakult együttműködést pedig – a Római Katolikus Egyházzal karöltve – példásnak, aminek köszönhetően az emlékbizottság sikeresen elvégezte a programok előkészítését. Mint mondta, ez már magában hordozza az 500 év jelenre és jövőre vonatkozó üzenetét.

A színes programsorozatból kiemelve meginvitálta a székesfehérváriakat a megnyitó ünnepségre, amelyre január 28-án, szombaton 18 órakor kerül sor a Városházán. Kifejezte annak fontosságát, hogy a rendezvénysorozat egyes programjai a templomok mellett olyan közösségi tereken is megjelennek, ahol az értékek megmutatása fontos a 21. század kihívásainak tekintetében.

A 2017-es Emlékév kapcsán a polgármester kiemelte, hogy a múlt tisztelete, a jelen számára megfogalmazott üzenet mellett a jövőbe is tekintenek, és a gyülekezetekkel való együttműködésre utalt: „Bízom abban, hogy mindegyik gyülekezet tekintetében fogunk találni néhány olyan, a jövőre mutató konkrét dolgot, amellyel kapcsolatban a meghozott döntések segítségével ezek a közösségek tovább erősödnek. A keresztény kultúrának a közösségei erősítik a várost, az országot és Európát is.” Dr. Cser-Palkovics András utalt többek között a közösségi házak bővítésére, az oktatási intézmények fejlesztésére, amivel a hitélet és a nevelés még tartalmasabbá válhat.

A Reformáció Emlékévének székesfehérvári eseményei között a január 28-i ünnepélyes megnyitót követően a templomokban, a közösségi házakban és a közösségi tereken, rendezvényközpontokban irodalmi esteket, kiállításokat és koncerteket szerveznek, a város lakóit fáklyás felvonulásra is hívják, valamint felállításra kerül egy „Óriás könyv” is. Az eseménysorozat részeként a városi programok mellett a felekezetek, a felekezetek intézményei és a közösségi házak is szerveznek különböző rendezvényeket, versenyeket. A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepsorozatának megnyitójára 2017-ben Debrecen városának, a „kálvinista Rómának” küldöttsége érkezik díszvendégként, ezzel is az emlékév előtt tiszteleg Fehérvár.








Szöveg: Fraller Ildikó, Samu Miklós

Fotó: Simon Erika

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.