Nagyszabású programsorozattal ünnepli 25 éves fennállását a Fehérvári Állatotthon

2017.03.29. 12:06
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 29. (szerda) 
Családi rendezvények, versenyek gyerekeknek és felnőtteknek.  
 
 
 
 
 
 
 Áprilistól decemberig tartó, nagyszabású programsorozattal ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Ismét lesznek közösségi, családi programok, szerveznek többféle, gyerekeknek szóló versenyt, novellaíró pályázatot, de lesz kreatív felnőtteknek szóló verseny is az állatvédelem jegyében. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.

Több tízezerre tehető a HEROSZ Fehérvári Állatotthona által az elmúlt 25 évben megmentett, meggyógyított és szerető gazdához juttatott állatok száma. A menhely tevékenysége azonban jóval túlnyúlik mindezen, hiszen a dolgozók és az önkéntesek elévülhetetlen érdemeket szereztek a felnövekvő generációk környezeti nevelése, szemléletváltása terén is. Ez kulcskérdés az állatvédelem folyamatos fejlődéséhez.

Dr. Berey Attila
, a HEROSZ országos elnöke a sajtótájékoztatón összegezte az állatotthon létrejöttének történetét. „25 év óriási idő nemcsak egy menhely életében, hiszen gyakorlatilag egy emberöltő. Az állatokhoz való viszony tekintetében a társadalom egy része felelőtlen, érzéketlen vagy kimondottan ellenséges, másik részét ez a hozzáállás tettekre sarkallja. A HEROSZ az utóbbihoz tartozva előbb a budapesti, majd 1992-ben létrehozta székesfehérvári állatmenhelyét, a város és személy szerint Balsay István polgármester segítségével.”  - mondta, majd hozzátette: a menhely területén korábban sertéstelep működött, melynek lepusztult épületeiből alakították ki a kutyák csoportos tartására alkalmas épületet és a karantént.
Az újabb beruházásokat Székesfehérvár városa és a német támogatók segítségével, illetve saját forrásból valósították meg. Felépült egy új, 36 férőhelyes karantén, a macskaház, az antiszociális kutyák számára alkalmas egyedi férőhelyek sora, a kutya és macska kölyökház, a macska karantén, majd végül a nagy szociális épület, amely iroda, konyha, étkező, előadó terem és szociális blokkok kialakítását tette lehetővé. Német állatvédők támogatásával egy komplett, konténerekből átalakított állategészségügyi egység létesült vizsgálóval és műtővel.

Emellett gondoskodni kellett a személyi feltételekről is. A munkát kezdetekben önkéntesek, majd alkalmazott dolgozók végezték, a menhely élére képzett zoológus került. Az egészségügyi ellátást folyamatosan állatorvosok közreműködésével biztosították. A szemléletformálás, az emberi hozzáállás javítása érdekében szívesen fogadtak és fogadnak ma is minél több önkéntest. Sok iskolával, óvodával alakítottak ki kapcsolatot, elindították a Gyermektagozatot, a napközis táborokat, a hétvégi kutyasétákat, és rengeteg programot szerveznek.
„A HEROSZ Fehérári Állatotthona egyesületünk büszkesége! Reményem az, hogy a rengeteg lelkes munka – ha nem is azonnal – meghozza gyümölcsét. Köszönet Székesfehérvár Önkormányzatának és minden támogatónak! Gratulálok a jubilánsoknak, az otthonban dolgozóknak. További sikeres állatvédő munkát és minél kevesebb szerencsétlen sorsú állatot kívánok!” – zárta szavait Dr. Berey Attila.


„25 éves születésnapunk nagy mérföldkő az életünkben. Az országban az elsők között nyitottuk meg a Takarodó úti menhelyet 1992-ben, olyan közegben, amikor még állatvédelmi törvénye sem volt az országnak. Azóta dolgozóink, önkénteseink, tagjaink és támogatóink segítségével nagyon nagy és eredményes utat tettünk meg. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy az állatok körülményei egyre jobbak legyenek az állatotthonban, de nem csak a fizikai szükségleteikre gondolunk, hanem sokat foglalkozunk velük, séták, tréningek, simogató napok keretében.”
– mondta Krepsz Gyöngyi, Az állatotthon vezetője, majd hozzátette: nagy hangsúlyt helyeznek a nevelésre, a szemléletformálásra.

A jubileumi programok mellett a környezeti nevelést sem hanyagolják el.  Immár 10 éves a HEROSZ Gyermektagozata, idén is meghirdetik az 1995 óta sikeres állatvédelmi napközis tábort és folyamatosan fogadják az óvodák és az iskolák jelentkezését az oktatási programjaikra.

A 25 éves rendezvénysorozat programjai:

– Április 17. Nyuszi simogató – Az élő állat nem ajándéktárgy! – felhívás jegyében. Helyszín az állatotthon.

–  Május 20. Születésnapi adománygyűjtés – sok vendéggel, meglepetéssel, színes programokkal felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Helyszín a Belváros.

–  Június 18. Nyílt Nap – sétával, simogatással, bemutatókkal, beszélgetésekkel a felelős állattartás jegyében. Helyszín az állatotthon.

–  Július 08. Piknik a kedvencekkel – önfeledt szórakozás a saját és a menhelyi állatokkal, korábban már örökbeadott védencekkel. Helyszín a Palotavárosi tavak melletti terület.

–  Július 30. Pancsolás a kutyákkal, játék a cicákkal. A nyári lazulás az állatoknak is jár. Helyszín az állatotthon.

– Augusztus 16. Séta a hontalan állatokért a figyelem felkeltés jegyében. Helyszín a Belváros.

– Szeptember 16. Családi nap a felelős állattartás jegyében. Helyszín a Fehér Palota Üzletközpont parkolója.

– Október 07. Fehérvár fényei – program az állatok világnapja tiszteletére előadásokkal, kiállítással, fáklyás felvonulással. Helyszín a Museum Café és a Belváros.

– November 17. Szavalóverseny – Ismerd meg az állatokat a magyar és a világirodalom legjobbjai által. Helyszín a Gárdonyi Géza Művelődési Ház.

–  December 08. Állatok karácsonya – gondoljunk azokra, akik nem tudnak önmagukért kiállni. Helyszín az állatotthon.

 

Az év folyamán:

– Rajzverseny gyerekeknek
– Díjátadó az állatok világnapján
– Novellaíró pályázat általános iskolások részére, díjátadó az állatok világnapján.
– Alkotó pályázat kreatív felnőttek részére: kutyakeksz illetve macskajáték készítés. Díjátadó a Nyílt Napon.

 


Szöveg: Havasi Tímea 

Fotó: Samu Miklós

 



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
24
27
28
29
30
   
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.