Közel hetven csapat főzött az V. Fehérvári Halünnepen

2017.04.08. 12:14
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. április 8. (szombat)
Ismét népes közönséget vonzott a közösségi rendezvény. Galéria 
 
 
 
Rotyogó bográcsok, színpadi programok és hal minden mennyiségben – ez várta azokat, akik ellátogattak szombaton a Palotavárosi tavakhoz. Az V. Fehérvári Halünnepen a horgász- és főzőversenyen mérhették össze tudásukat a résztvevők, de elkészült a város halászléje is, emellett családi és gyermekprogramok várták az érdeklődőket, sőt a szervezők több újdonsággal is készültek.


Négy év telt el az I. Fehérvári Halünnep óta, a rendezvény pedig továbbra is nagy népszerűségnek örvend. Szombaton már jubileumi, ötödik alkalommal várták a halas étkek szerelmeseit a Palotavárosi tavaknál. Székesfehérvár második legnagyobb gasztronómiai fesztiválja a szeles időjárás ellenére is népes közönséget vonzott; a kilátogatók jó hangulatáról a horgász- és főzőversennyel, valamint színpadi programokkal gondoskodtak a szervezők.

A halételek gasztronómiáját népszerűsítő program köszöntőkkel és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar produkciójával kezdődött el. Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese elmondta, hogy a négy évvel ezelőtti célt sikerült megvalósítani, hiszen a lelkes közönségnek köszönhetően igazi hagyománnyá vált a Fehérvári Halünnep. Véleménye szerint az esemény helyszíne, a Palotavárosi tavak új értelmet nyert a rendezvénynek köszönhetően, igazi közösségé térré vált.

Székesfehérvár alpolgármestere, Brájer Éva örömét fejezte ki, hogy ismét ilyen sokan kilátogattak a város második legnagyobb gasztronómiai eseményére. Véleménye szerint a Fehérvári Halünnep nemcsak Palotaváros, hanem Székesfehérvár legnagyobb rendezvényeinek a sorába emelkedhet a jövőben. Kellemes időtöltést kívánt mindenkinek és azt, hogy jövőre is találkozzanak a VI. Fehérvári Halünnepen.

Palotaváros északi részének önkormányzati képviselője, Viza Attila megköszönte az Önkormányzatnak, hogy már a kezdetekkor a rendezvény mellé állt, illetve a HOFESZ tagjainak a munkáját, akik minden évben felvállalják a szervezéssel kapcsolatos teendőket. Farkas László, Palotaváros déli részének önkormányzati képviselője szerint a környezet tökéletesen alkalmas helyszínül szolgál a Fehérvári Halünnepnek. Végül Nagy Attila, a HOFESZ elnöke üdvözölte a közönséget, aki szerint a Fehérvári Halünnep remek lehetőséget biztosít arra, hogy a halgasztronómia nagyobb népszerűségre tegyen szert.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is változatos elemek szerepeltek a gazdag programkínálatban. A nyílt, egyéni horgászversenyen négy kategóriában mérhették össze tudásukat a megjelentek, emellett a gasztronómiai rendezvényen újfent nagy sikert aratott a résztvevők körében a főzőverseny, melyre közel hetven csapat nevezett. Az elmúlt évhez hasonlóan most is részt vettek az eseményen a horvát tűzoltók, akik egy különleges nyárssütési technikával készítették el a friss csíptetett pontyot. Érdekesség, hogy mindkét eseményen ringbe szálltak a Színész Horgász Válogatott tagjai. Az V. Fehérvári Halünnepre kilátogatók Baráth Attilával, Csöre Gáborral, Reviczky Gáborral és Trokán Péterrel is találkozhattak. Elkészítették Székesfehérvár halászlevét is a Palotavárosi Rendezvénytéren, Pamminger Ede és Grenyovszky Károly mesterszakácsok irányításával, akik összesen 650 kg halat dolgoztak fel. Az akasztói szikipontyból, eredeti szegedi paprikából és bajai tésztából készült ízletes levesből 1300-an falatozhattak. Természetesen a felnőtteken kívül a legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők. A „Legyen saját halad a tóban!” című haljelölő akcióban öt szerencsés fiatal nevét sorsolták ki, akik a jövőben figyelemmel kísérhetik az általuk megjelölt halak fejlődését.

A szombati rendezvényre kilátogató több száz embernek nemcsak a horgászás és a finom falatok miatt volt érdemes kimenni. Az V. Fehérvári Halünnep programrepertoárjában többek között lovagoltatás, vadászkutya-bemutató és kutyasimogató, játszósarok, körhinta és oldtimer-bemutató is szerepelt, emellett a Felicita Kulturális és Tánccsoport Egyesület és a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület látványos elemekkel fűszerezett táncbemutatót tartott.

A sok finomság mellett a zenei kínálat is igen gazdag az V. Fehérvári Halünnepen: délelőtt a Kiskalász zenekar adott tavaszköszöntő koncertet, majd ezt követően a Veszprém Városi Cigányzenekar muzsikált, délután pedig a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar játszik. A főzőverseny eredményhirdetése után a nap sztárja, Varga Miklós lép színpadra, a rendezvényt a Paradicsom zenekar bulija és a 20.00 órakor kezdődő tűzijáték zárja.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

                                             

Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Kiss László

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.