Több ezren mozogtak a Bregyóban – idén is sikeres volt a Sportmajális

2017.05.01. 15:25
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. május 1. (hétfő)
A rendezvény keretében az első hajók is kifutottak a Csónakázó-tó új kikötőjéből. Galéria
 
 
 
Az elmúlt hat alkalomhoz hasonlón idén május elsején is élettel telt meg Székesfehérvár. A VII. Sportmajálison több ezren vettek részt a Regionális Atlétikai Központban. Szerencsére az időjárás is kegyes volt az eseményhez, gyönyörű napsütésben élvezhette mindenki a sport örömét: többek között Crossmajális, Streetball majális, sportegyesületek bemutatkozása, kulturális produkciók is szerepeltek a kínálatban. A résztvevők emellett a Székesfehérvári Érzékenyítő Program keretében paralimpikonokkal ismerkedhettek meg és kipróbálhattak néhány parasportot is.


Az elmúlt évekhez hasonlón idén is a hagyományos zenés-sportos felvonulással kezdődött el a hétfői Sportmajális. A megjelentek az autóbusz-pályaudvarral szemben lévő János vitéz parkból indultak el. A Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnázium MazsoDance csoportja és a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar vezetésével negyven csapat ezer sportolója masírozott a Palotai út, a Mészöly Géza utca és a Ligetsor érintésével a Bregyó-közbe. A felvonulás újfent jól bizonyította, hogy Fehérváron sokan űznek szabadidő-, utánpótlás- és versenysportokat, valamint azt is, hogy közel 300 egyesület működik a városban.

A VII. Sportmajális hivatalos megnyitóján a résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester és a város büszkesége, Fa Nándor köszöntötte. „Köszönöm szépen minden résztvevőnek, hogy a VII. Sportmajálisra is ilyen sokan látogattak ki a Regionális Atlétikai Központba! A mai nap ismét kiváló lehetőséget teremt arra, hogy megmutassuk, miért nevezhetjük igazi sportvárosnak Székesfehérvárt, amely nélkül a hazai sportélet egészen biztosan elképzelhetetlen lenne. A rendezvény azt a célt is szolgálja, hogy minél több fiatalt vegyünk rá a rendszeres testmozgásra.” – mondta dr. Cser-Palkovics András, aki mindenkinek kellemes időtöltést kívánt.

Székesfehérvár egyik legismertebb, kiváló sportolója, az óceáni szólóvitorlázó, hajóépítő és -tervező Fa Nándor csodálatát fejezte ki, hogy ilyen sokan részt vettek a Sportmajálison. Beszédében arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy bármilyen sportágat is válasszanak, szeressék, amit csinálnak, hiszen így lehetnek majd eredményesek. A hivatalos megnyitót követően kiváló székesfehérvári sportolók, Kiss Virág öttusázó, Daniella Piedada és Mayer Szabina kézilabdázók, Szűcs Ferenc, Dezső Kata Rita, Édes Eszter karatésok, Lóránt Péter kosárlabdázó, valamint Siskó Zsófia atléta nyújtották át Fa Nándornak és dr. Cser-Palkovics András polgármesternek Magyarország és Székesfehérvár zászlaját.

A sportos nap további részére a közös torna adta meg a kellő frissességet, amelyet Csóra Renáta fitneszedző és társai vezettek. A szakemberek minden mozogni vágyót alaposan átmozgattak, így a résztvevők energiával telve vághattak neki az egész napos sportolásnak.

Május elsején, hétfőn délelőtt 11 órakor az első hajó is kifutott a Csónakázó-tavon, amely jelentős felújításon esett át az elmúlt egy évben. A mederkotrás, illetve a partfal-építés és -megerősítés mellett a sziget is megújult, ahol hamarosan elkészül a Deák Dénes-kút felújítása, az új sétány pedig lehetőséget teremt arra, hogy körbesétáljuk, körbefussuk a tavat. Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: nagyon sokak örömére szolgál, hogy megújult a Csónakázó-tó, ami 300 millió forintos kormányzati támogatással valósult meg.  A hétfői megnyitón Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes és a Székesfehérvár-Vital Club képviseletében Szipola Antal is kellemes kikapcsolódást kívánt mindenkinek.

A Sportmajális keretében 11 órától vártak minden érdeklődőt, hogy ingyen próbálják ki a csónakázást. A résztvevőknek tíz csónak állt rendelkezésükre, mindenkinek félórás időkeretet biztosítottak a szervezők. Hétköznapokon délután három és hét óra között, míg hétvégenként egész nap lehet csónakázni, 500 forintos áron. Május közepén a legkisebbeknek elindul a kajak-kenu oktatás, emellett az iskolai osztályok is vízre szállhatnak a Csónakázó-tavon.

A fő programok a nap hátralévő részében több blokkban következtek. A sportegyesületek bemutatóit a nagyszínpadon láthatták az érdeklődők, ahol délben triál bemutatót is tartottak, 16.00 órakor pedig a Vörösmarty Színház két színművésze, Váradi Eszter Sára és Keller János műsora szórakoztatja a közönséget. A résztvevők emellett olyan kísérőprogramokat is láthattak, mint a Crossmajális, az erősember-verseny, a görhoki-kupa, vagy a III. Székesfehérvári fejtető-térdérintéses verseny, ráadásul a Dakaron versenyző Horváth Lajos motorját is megcsodálhatták.  

A VII. Sportmajálison volt táborbörze a városi és a város által támogatott táborok részvételével, valamint szűrővizsgálatok a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. A legkisebbek A Szabadművelődés Háza mellett kézműves foglalkozásokkal, érdekes népi játékokkal múlathatták az időt, emellett Kanta Judit és a Kalandárium zenekar koncertjét élvezhették a gyermekszigeten.

A Sportmajális különlegessége volt idén a Székesfehérvári Érzékenyítő Program (SZÉP) bemutatkozása. A tavaly decemberben meghirdetett helyi mintaprogram célja, hogy a fehérváriak – a fogyatékkal élő emberekkel találkozva, speciális adottságaikat megismerve – megtanuljanak „jól segíteni” és elfogadóvá váljanak a mindennapokban. A Bregyóban május elsején az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület, a SINOSZ Fejér Megyei Szervezete, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete és a Viktória Rehabilitációs Központ részvételével szerveztek programokat: a látogatók kipróbálhatták az ülőröplabdát, az ülőteniszt, a vakfocit, a tandemezést, volt siketlimpia és találkozhattak paralimpikonokkal, Pap Bianka paralimpiai ezüst- és bronzérmes úszóval, valamint Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakossal.

Igazi látványosságot és kuriózumot jelentett továbbá minden megjelentnek a VII. Sportmajális keretében megrendezett Streetball Majális. A kosárlabdát kedvelők 3+1 fős csapatokban szórakoztatták technikás megoldásaikkal, csontnélküli kosaraikkal és hát mögötti passzaikkal a közönséget.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 



Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.