Plazma Pont nyílt Székesfehérváron

2017.05.31. 13:50
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. május 31. (szerda)
Újabb egészségügyi központ városunkban. Galéria
 

 

 

Megkezdte működését Székesfehérváron is a Biotest magyarországi leányvállalata, a Plazmaszolgálat Kft., mely évekkel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a magyar betegek magyar donorok által adott plazmából készült gyógyszereket kaphassanak. A centrum hivatalos átadásán a város nevében Brájer Éva alpolgármester köszöntötte a cég munkatársait, valamint Ulrich Auch, a Plasma Service GMBH ügyvezető igazgatója és dr. Martin Reinekce, a Biotest Igazgatótanács tagja mondott köszöntőt. Míg a központ és a cég működéséről dr. Szolnoky Miklós, a Plazmaszolgálat Kft. ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást a megnyitón megjelenteknek.        

  

Magyarországon a Plazmaszolgálat Kft. 2009 óta működtet plazmaferezis állomásokat. Budapesten és Szegeden kettő, míg Győrben egy központ üzemel. Idén márciusban pedig elkezdte működését Székesfehérváron is a cég Plazma Pontja, majd nem sokkal később Debrecenben is.
A sorban a hatodik központ hivatalos átadására itt Székesfehérváron, a mai napon került sor, ahol a meghívottak között jelen voltak a Plazmaszolgálat Kft. anyavállalatának - a németországi székhelyű Biotestnek – a képviselői is.    

Mint az a rendezvényen elhangzott, a plazmaferezis a véradás egy speciális formája, ennek során csak a vérplazmát veszik le. A társaság célja az, hogy megfeleljen az Európai Unió iránymutatásának, miszerint a tagállamoknak önellátásra kell törekedniük a plazmából készült gyógyszerek előállítása területén, azaz, hogy a magyar betegek magyar donorok által adott plazmából készült gyógyszereket kaphassanak. Ezek olyan készítmények, melyeket mesterséges úton nem lehetne előállítani, ugyanakkor nélkülözhetetlenek komoly, akár életet veszélyeztető betegségekben szenvedő emberek kezeléséhez. 

A székesfehérvári Plazma Pont átadásán Székesfehérvár Önkormányzata részéről Brájer Éva alpolgármester köszöntötte a cég képviselőit, és örömét fejezte ki, hogy városunkban is megnyitották központjukat. Majd tájékoztatást adott számukra Székesfehérvár széleskörű kulturális palettájáról – említést téve a zene, a színház és a különböző művészeti ágak magas színvonaláról – és invitálta őket, hogy a munkát követően, vagy akár a hétvégeken látogassanak el a különböző székesfehérvári kulturális intézményekbe, a városi rendezvényekre. 

Ulrich Auch, a Plasma Service GMBH ügyvezető igazgatója üdvözölte a székesfehérvári központ beindítását, aminek létrejöttéért köszönetet mondott a közreműködőknek. Hangsúlyozta, hogy a jövőben is sok kihívásnak kell majd megfelelnie a cégnek, ami összefogással biztosan sikerülni fog. 

Szintén örömét fejezte ki a székesfehérvári centrum megnyitásával kapcsolatban dr. Martin Reinekce, a Biotest Igazgatótanácsának tagja, aki ennek során a német anyavállalat megalapításának kezdeteiről is beszélt. Kiemelte, hogy az évek során a cég professzionálissá vált, számos állomást nyitottak meg, és nagy családdá alakultak. Majd tájékoztatást adott a plazmák feldolgozásával kapcsolatban is, mely egy Frankfurthoz közeli kisvárosban történik. 

A Biotest leányvállalatait, a Magyarországon működő Biotest Hungaria Kft-t és a Plazmaszolgálat Kft-t a cég ügyvezető igazgató, dr. Szolnoky Miklós mutatta be a jelenlévőknek. Ennek során beszélt a cég folyamatos bővüléséről, és tevékenységi körük jelentőségéről. Elmondta, hogy jelenleg hét állomással működik a Plazmaszolgálat Kft., 202 alkalmazottal és 48 részmunkaidős munkatárssal. Tájékoztatást adott arról is, hogy az idei év első négy hónapjában 4000 véradást teljesítettek plazmaadóik. Felhívta a figyelmet arra, hogy eredeti céljuk is az volt, hogy tevőlegesen járuljanak hozzá az ország vérkészletének a növeléséhez. Így ennek érdekében közvetlen kapcsolatuk van az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszttel, valamint támogatnak különböző sportegyesületeket és betegszervezeteket is. Köszönetét fejezte ki Székesfehérvárnak a kedves fogadtatásért, amire – mint fogalmazott - igyekeznek rászolgálni.              
 

Bővebb információ a plazmaadásról és a Plazma Pontról itt:
http://www.plazmaadas.hu/
http://fehervarplazma.hu/

 

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

                                            


 

 

Forrás: Plazmaszolgálat Kft.
Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.