Összességében közel 70 milliárd forintos beruházás Székesfehérváron

2017.07.05. 16:22
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. július 5. (szerda)
A Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztésekről tartottak tájékoztatót. Galéria 


 

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, valamint dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Hiemer-házban tartottak közös sajtótájékoztatót a Modern Városok Program keretében megvalósuló székesfehérvári fejlesztésekről. 

 

Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes beszámolt a program két évvel ezelőtti elindításáról. Elmondta, hogy  évekre, évtizedekre meghatározza Fehérvár jövőjét is a Modern Városok Program. A kormány elfogadta Székesfehérvár javaslatait és egy komoly program keretében valósulnak meg ezek a helyi fejlesztési elképzelések. Városunk példája is bizonyítja, hogy az egész ország fejlődését biztosítja a Modern Városok Program, mely átfogja az élet minden területét és meghatározza Fehérvár fejlődését. Kiemelte, hogy mindannyian örülünk, hogy Fehérvár is azon városok közé tartozik, ahova szívesen költöznek az emberek, ez pedig az elmúlt évek közös munkájának is köszönhető.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes a Modern Városok Program elindításának hátteréről beszélt, kiemelve, hogy a program a térségnek munkalehetőséget és növekedési potenciált teremt. Kifejtette, az önálló és erős magyar gazdaság akkor lehet sikeres, ha nem csak Budapest és Pest megye fejlődik, hanem a vidéki városok is. A Modern Városok Program ennek garanciája, hiszen javítja a városok elérhetőségét több száz milliárd forint értékű közlekedési beruházással, megteremti a saját lábra állás feltételeit az ipari parkokkal és lehetőséget ad a szabadidő értelmes eltöltésére a sport- és kultúrafejlesztési elemekkel. Elmondta, hogy mintegy 3500 milliárd forint értékű fejlesztést tartalmazó program befejezésekor mind a 23 város elérhetővé válik legalább gyorsforgalmi úton, az egészségügyi ellátás minőségében vagy az oktatás fejlesztésében megszűnnek a különbségek, így az életszínvonal minősége nem lesz rosszabb vidéken, mint például a fővárosban. Minden egyes Modern Városok Program-megállapodás konkrétan nevesített fejlesztéseket tartalmaz, az egyes városok és a térség igényeire szabva. Kiemelte, hogy Székesfehérváron mintegy 70 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a Modern Városok Program keretében, ehhez jön az operatív programokból mintegy 18 milliárd forint, így összesen 88 milliárd forint az az összeg, amely már biztosan a városba érkezik. 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester prezentáció keretében ismertette a jelenlévőkkel Székesfehérvár Modern Városok Program keretében megvalósítandó projektjeit.
Hangsúlyozta, hogy fejlesztési források tekintetében ilyen kormányzati segítséget az önkormányzat még soha nem kapott, mint most, ezért a lehetőségért is köszönetet mondott.  
Beszélt arról is, hogy már az adósságkonszolidációt is történelmi segítségnek érezték, ami összességében 18 milliárd forintot meghaladó összeget jelentett Székesfehérvár Önkormányzatának, amit a 2010 előtt felvett hitelekre nem kellett visszafizetni, hiszen a Kormány átvállalta. Ugyanilyen segítségként élik meg az uniós fejlesztési keretet is, ami 18,6 milliárd forint. Ezen túl megemlítette a helyi adóbevételek növekedését, melynek éves szinten 10-15%-os a növekedése itt Székesfehérváron. Ebből helyi fejlesztések és programok tudnak megvalósulni.
Kiemelte, hogy Székesfehérvár bizalmat kapott a Kormánytól ezen programok keretében, azaz nem Budapesten döntik el, hogy mi jó a székesfehérváriaknak és a környéken élőknek, hanem ránk bízták: mi határozhattuk meg saját programalapon, hogy mire kérjük ezeket a forrásokat és mire szeretnénk ezt elkölteni. 

Elmondta, hogy a Modern Városok Program valamennyi előkészítés alatt álló projektjére a becsült összköltség 68,056 milliárd forint.

A város és a térség életminőségének javítását szolgáló projekt – amelyre a város nagyon régóta várt - a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyászati és onkológiai tömbjének, valamint új parkolók építésének a megvalósítása, melyre a 2016. évi forrás 7 milliárd forint, és jelenleg az előkészítési munka zajlik. Az engedélyezési tervek ebben a hónapban fognak befejeződni. 

Székesfehérvár oktatási célú fejlesztési tervei kapcsán a középfokú oktatási intézmények megfelelő elhelyezését, korszerű képzési körülményeket biztosító, a művészeti és sport funkciókat is integráló campus kialakításáról beszélt a polgármester. Tájékoztatást adott arról, hogy a Középiskolai Campus megvalósítására a 2016. évi forrás 7,5 milliárd forint. Míg a 2017-2019 évek központi költségvetési keretösszege 8,375 milliárd forint. Így összességében ez 15,875 milliárd forintot tesz ki. Ezen projekt előkészítési-tervezési szakasza várhatóan 2018. első negyedévéig tart, amikor a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítására sor kerülhet.      

A város kulturális és turisztikai vonzerejének növelése érdekében megvalósuló idegenforgalmi és infrastrukturális fejlesztésekről is beszámolt a városvezető. Ennek kapcsán a Fekete Sas Szálló rekonstrukciójáról és fejlesztéséről, valamint a Zichy-liget projektről beszélt. A szálló vonatkozásában a tervezett összköltség 3,8 milliárd forint, mely művészeti koncepció kidolgozását és kiállítási program megtervezését, foglalja magában, aminek a megvalósítása várhatóan 2018. II. félév - 2019. II. félév. A liget rendezésével kapcsolatos fejlesztésekre 5,7 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek várható megvalósulása 2019. I. félév - 2022. II. félév.  

A városi lakókörnyezet fejlesztését, az életminőség javítását, valamint az ökológiai és környezeti terheltség csökkentését szolgáló program kialakításának első lépése a Zöld Város – Fehérvár Tüdeje projekt, mondta a polgármester. Ennek tervezett megvalósítása 2019. II. félév – 2021. I. félév. Erre a 2016. évi forrás egy milliárd forint, míg az igényelni tervezett további támogatás 5,945 milliárd forint. Így a tervezett összköltség 6,945 milliárd forint. Tájékoztatást adott arról, hogy az „Alsóvárosi rét” megvásárlása megtörtént, a II. és III. ütemre vonatkozó Tanulmányterv 2016 őszére elkészült, és ennek alapján folyamatban van a szükséges programelemek meghatározása. Az I. ütem TOP MJV forrásból zajlik. Jelenleg folyamatban van a II. ütem talajvizsgálatának az előkészítése, valamint a tervezési szakasz, mely 2017. II. félévtől 2019. I. félévig várható, valamint a TOP-MVP illeszkedésvizsgálat.  

A Velencei-tó és környezete hatékonyabb turisztikai kihasználását biztosító rehabilitációját, valamint infrastrukturális fejlesztését szolgáló intézkedések tekintetében arról adott tájékoztatást, hogy a több települést és szervezetet érintő projekt előkészítési munkái zajlanak. Így a kedvezményezetti kör projektelemenkénti lehatárolása (kerékpárutak, KEMPP, Velencei tábor, Sporttelep), az érintett ingatlanok körének pontos meghatározása, valamint az engedélyezési és kiviteli tervek előkészítése, mely várhatóan 2018. I-II. félévére realizálódik. Ennek tervezett összköltsége 2,54 milliárd forint.   

Az új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok terveivel kapcsolatban elmondta, a 2016. évi forrás 0,509 milliárd forint, míg az igényelni tervezett további támogatás összege 13,311 milliárd forint. Ennek függvényében a tervezett összköltség 13,820 milliárd forint. Mint arról a jelenlévőket a polgármester tájékoztatta a csarnok tervezési-előkészítési szakasza 2018. I. negyedévéig tart. Az építési engedély már jogerős, a vízi közművekkel kapcsolatos engedélyek benyújtásra kerültek, a közúthálózat engedélyezési terveinek készítése folyamatban van. A kivitelezés közbeszerzési eljárásának megindítása várhatóan 2017. II. félév. 

Székesfehérvár – Börgönd repülőtér és ipari terület fejlesztésével kapcsolatban elmondta, hogy a tervezett összköltség 12,376 milliárd forint. A tervezett megvalósítás 2018. II. félév – 2020. II. félév. Jelenleg az előkészítési munka zajlik: a szakmai egyeztetések, a kormány előterjesztés előkészítése, valamint a támogatói döntés és a tervezési szakasz folyamata, mely 2017. II. félévtől 2018. II. félév végéig várható. Ennek kapcsán Aba Önkormányzatától egy területet meg kellett vásárolni, mely a napokban meg is történt.    
 

A sajtótájékoztatón készült fotók, valamint a prezentáció letölthető a Galériából

 

                                          



 

Szöveg: Bácskai Gergely, Gáspár Péter, Kész-Varga Mónika
Fotó: Simon Erika


Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
2
      
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.