Új játszóeszközök, gazdag programkínálat idén is a Napraforgó Táborban

2017.07.11. 12:54
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. július 11. (kedd) 
Több intézmény és civil szervezet is részt vesz a foglalkozásokon.          Galéria
 
 
 
 
 
Izgalmas, ösztönző hatású, az ügyességet fejlesztő új eszközökkel gazdagodott idén a Napraforgó Városi Napközis Tábor játszóparkja a Bregyó Sportcentrumban. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András kedden délelőtt látogatott el a táborba, megnézve az ötmillió forint összértékű játékokat és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete által szervezett kreatív foglalkozásokat.

Egyre népszerűbbek a Székesfehérvár Önkormányzata által szervezett nyári táborok. A velencei Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban, illetve a Bregyó Sportcentrumban zajló Napraforgó Városi Napközis Táborban a gyerekek összlétszáma bőven meghaladja az 500-at ezen a héten, de a következő hetekre is több százan iratkoztak be. Felügyeletükről 40-nél több pedagógus gondoskodik, akik különféle programokat is szerveznek számukra.

A Napraforgó tábor kültéri játszóparkját új eszközök gazdagítják ettől az évtől. A Városgondnokság júniusban telepített egy ügyességi akadálypályát, két mérleghintát, egy trambulint és egy szócsövet is, ami egyedül itt található meg a városban. Megújult az udvari ivóvízvételi lehetőség is, a régi, betontálcás zuhanyzókat elbontották, helyükre ivókút került. A bruttó ötmillió forint értékű beruházás eredményét Székesfehérvár polgármestere is megnézte kedden délelőtt.

A Bregyó Sportcentrumban az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg, melyek közül kifejezetten fontosak a tábort érintő beruházások. Néhány éve még alig voltak a területen játékok, ezért azóta a szervezők kérésére és a gyerekek nagy örömére kialakítottunk egy színes, gazdag játszóteret. A tervek között szerepel a velencei ifjúsági tábor teljes felújítása is a Modern Városok Program keretében. – hangsúlyozta a bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A Napraforgó táborban hagyományosan több intézmény és civil szervezet is bekapcsolódik a programokba, így különböző napokon jelen van az Új Nemzedék Közösségi Tér, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a mentőszolgálat, a honvédség, a rendőrség, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia, a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége, a Játszótárs Játékkészítő Műhely, valamint a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ. A mai napon a kézművesek voltak a tábor főszereplői, és bevezették a gyerekeket az agyagozás, a fonás, a kovácsolás, a papírkészítés, a gyöngyözés, a mézeskalács-készítés, a fafaragás és a csuhézás rejtelmeibe.

A táboroztatás és a gyerekek biztonságos elhelyezése igen nagy segítséget jelent a fehérvári családoknak. Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki minden közreműködő pedagógusnak, intézménynek és szervezetnek. Hozzátette, hogy idén mindkét önkormányzati táborban megemelték a felügyelő tanárok napidíját, és jövőre is hasonló növelés várható.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



 

Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.