Tenisz: karnyújtásnyira a bajnoki címtől a Kiskút

2017.07.19. 19:10
KÖZLEMÉNY - 2017. július 19. (szerda)
 
 
Hatalmas lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé a Diego SC - Fehérvár Kiskút Tenisz Klub a női Szuperligában. A fehérvári csapat hazai pályán győzte le magabiztosan a címvédő MTK-t.

 

Bár úgy számoltak Fehérváron, hogy jön, Stollár Fanny mégsem tudott a csapat rendelkezésére állni a női szuperligában az MTK elleni rangadón. Ennek ellenére bizakodva vágott neki a fővárosiak elleni sorsdöntő meccsnek a Diego SC – Fehérvár Kiskút Tenisz klub gárdája. A délelőtti két páros mérkőzés után egyik gárda sem került lépéselőnybe, a Buzarnescu – Udvardy páros 6:2, 6:4 arányban kapott ki a Gálfi-Jani duótól, míg Marosi Katalin Békefi Biankával az oldalán 6:3 7:6 ra győzött az MTK két fiataljával szemben. A délután egyes meccsek tehát 1-1-ről indultak. Buzarnescu két 6:3-re elvesztett szettel kapott ki Gálfi Dalmától, míg Békefi Bianka szetthátrányból, 3:6, 6:2, 6:1 arányban verte Nagy Adriennt.

Udvardy Panna simán hozta az első játszmát Jani Rékával szemben, majd a másodikban 5:2-nél több meccslabdája is volt, de egyiket sem tudta pontra váltani, az MTK-s pedig vérszemet kapott és négy játékot nyert zsinórban. 6:6 után jöhetett a rövidítés, amelyben Udvardy jobban koncentrált, és így győzött.

A nap két záró meccse előtt tehát 3-2-es előnyben volt a fehérvári alakulat. De Pirok Alexa és Fekete Lili megnyerte saját mérkőzését, így a Diego SC – Fehérvár Kiskút Tenisz Klub magabiztos 5-2-es győzelmet aratott a címvédő MTK felett, ezzel pedig a székesfehérvári csapat karnyújtásnyira került a bajnoki címtől, hiszen a két hátralevő ellenfél, a Pécs és a Budaörs is a kötelezően legyőzendő csapatok közé tartozik.

A mai mérkőzésen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

 

Szöveg: Kaiser Tamás
Fotó: Simon Erika

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.