Régiós polgármesterek találkoztak a Városházán

2017.07.20. 11:57
KÖZLEMÉNY - 2017. július 20. (csütörtök)
A rendezvény a társadalom és a honvédelem kapcsolatát erősíti. Galéria
 
 
 
 
A Városháza Dísztermében tartották a régiós polgármesterek találkozóját a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Közép-dunántúli Régiójának a szervezésében. A rendezvénnyel a honvédelem és a társadalom kapcsolatát szeretnék erősíteni. A találkozót Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok köszöntötte, a BEOSZ működéséről Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnökhelyettes beszélt.


A Városházán rendezték csütörtökön a régiós polgármesterek találkozóját a Honvédelmi Minisztérium képviselőjének, Veszprém, Várpalota, Tapolca, Tata, Sárbogárd, Devecser, Kisbér és Szomód polgármestereinek, alpolgármestereinek, valamint a Magyar Honvédség ÖHP és KIKNYP, továbbá a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnökségének képviselőivel. A BEOSZ a Közép-dunántúli Régióban három megye 9 településén működő 10 civil szervezetet jelent, Székesfehérváron a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület és a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete vesz részt a munkájában.

Berdó Gábor Károly
nyugállományú százados, a Régió vezetője köszöntötte a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy nem mindennapi helyszínen bonyolíthatják le a találkozót. Elmondta, hogy a BEOSZ a kezdetektől törekszik arra, hogy munkáját a civil szervezetekkel megismertesse, és ne zárt közösségként működjön. Hitvallásuk alapján a honvédség, a katonák közössége a társadalom szerves része. Mint mondta, a találkozót arra szeretnék használni, hogy a társadalom felfogását, képét árnyalják.

Molnár Tamás
ifjúsági és civil tanácsnok köszöntő beszédében a történelmi üzeneteket hordozó falak között a hely üzenetéről szólt: „Büszkék vagyunk arra, hogy Székesfehérvár katonaváros: évtizedek óta komoly együttműködésünk van honvédelmi intézményekkel és azokkal a civil szervezetekkel, amelyek a honvédelem köré szerveződtek. Ezeknek az együttműködéseknek köszönhetően több közös kezdeményezés, program indult el az elmúlt években.” – fogalmazott, és elmondta, hogy példaszerű közösségnek tartja a helyi Bajtársi Szervezeteket, amelyek – mint kis közösségek – fontos alkotóelemei a város közösségének. Reményét fejezte ki, hogy tartalmas beszélgetések folyhatnak a nap folyamán a jó gyakorlatokról és tapasztalatokról, és jó tanácskozást, kellemes élményeket kívánt.

Az Országos Szövetségről Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnökhelyettese elmondta, hogy 1990-ben alakultak, jelenleg 77 tagegyesületével összesen 8 ezer főnyi tagot számlál a Szövetség. Partneri viszonyban állnak a Honvédelmi Minisztériummal, és a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek munkáját koordinálják, segítik. Megköszönte a partnerek támogatását, és részletezte a Szövetség működését.

A találkozón bemutatkoztak a Közép-dunántúli Régió egyesületei, majd tájékoztatók hangzottak el a Magyar Honvédség gondoskodási körébe tartozók szociális ellátásának rendszeréről, a települési önkormányzatok szociális ellátórendszeréről és a Tapolca városa és a helyi Bajtársi Egyesület közötti megállapodásról.



Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!





                                       

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.