Csángó hagyományőrzők érkeztek a Napraforgó Táborba

2017.07.20. 14:06
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. július 20. (csütörtök)
Szombaton este a Városháza Dísztermében adnak műsort. Galéria
 
 
A Napraforgó táborban nagyon sok programmal igyekeznek a gyerekek kedvében járni, hogy hasznosan és élvezetesen töltsék a nyári szünidőt. Csütörtökön Csángóföldről érkezett hagyományőrzők vendégeskedtek a Bregyóban.


A fehérvári gyerekeknek egy tíz éves csángó kislány mesélt igazi ízes magyar nyelven, majd táncokat és énekeket is megismerhettek a táborozók. A Velencei Ifjúsági Táborba mintegy harminc Erdélyből érkezett táborozó vendég érkezett egy hétre Lészpedről, Pusztinából és Csík faluból. Velük szombaton este hatkor Fehérváron is lehet találkozni a Városháza Dísztermében, melyet egy csángó mise előz meg a Ciszterci templomban.

A Napraforgó tábor e heti újdonsága, hogy a gyerekek két biciklit és három rollert is kaptak a közlekedésbiztonsági játékos feladatokhoz, melyet Májer László, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának századosa tart a táborozó gyerekeknek. Azon túl, hogy egy ügyességi pályát kell teljesítenie a gyerekeknek, "Laci bácsi" sok hasznos tanáccsal ellátja őket.

Csütörtökönként légpuskával is lőhetnek a gyerekek a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetségének koordinálásával. A napközis tábor következő turnusaira lehet még jelentkezni: arra kérik a szülőket, hogy a gyermek érkezése előtt három munkanappal adják le a jelentkezést a www.varosgondnoksag.hu oldalon.
 

A táborban készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.