Csütörtöki sajtóesemények

2017.05.17. 14:41
MEGHÍVÓ - 2017. május 18. (csütörtök)
Nyugdíjasok vetélkedőjének eredményhirdetése. XI. Katolikus Könyvnapok. Akácfa utca műszaki átadása. Diáktanács sportnapja. "Fehérvár köszönti katonáit" gálaest a színházban.    
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK



2017. május 18-án (csütörtökön) 09.00 órakor

tartják az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett

 történelmi vetélkedő elődöntőjének eredményhirdetését.

Az ARNYE a 2013-as Szent István Emlékév óta minden esztendőben kétfordulós szellemi erőpróbát hirdet klubjai számára az Árpád-házhoz kapcsolódóan. Az idei, III. Béláról szóló versenyre 18 csapat nevezett, a szerdai elődöntőt követően 6 csapat jut tovább a szeptemberi döntőbe.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_8685

Helyszín: ARNYE központi klubja, Szolgáltatóház (Lövölde út)



2017. május 18-án (csütörtökön) 10.00 órakor

ünnepélyes keretek között nyílik meg a

XI. Katolikus Könyvnapok

Smídt Róbert szőgyéni szobrász és fafaragóművész
Himnusz című táblaképének bemutatójával.

A kiállítást megnyitja:
Spányi Antal megyés püspök,

köszöntőt mond
Mészáros Attila alpolgármester.

A rendezvényen közreműködik:
Kneifel Nóra és a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, a
Ciszterci Szent István Gimnázium, valamint a
Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium egyesített kórusa,
vezényel Radics Éva karnagy. 

Részletek az alábbi linken:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/xi-katolikus-konyvnapok-2/.

Helyszín
: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház




2017. május 18-án (csütörtökön) 11.00 órakor

kerül sor az Akácfa utca
felújított aszfaltburkolatával kapcsolatos műszaki átadásra. 


A bejáráson részt vesz
Mészáros Attila, a körzet önkormányzati képviselője.

Helyszín: Akácfa utca - Börgöndi út csomópontja



IDŐPONTVÁLTOZÁS!
2017. május 18-án (csütörtökön) 14.00 órakor 

tartják  a

Székesfehérvári Diáktanács által szervezett sportnap
ünnepélyes megnyitóját.

Köszöntőt mond
Mészáros Attila alpolgármester és
Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke.

A program délelőtt
09.00 órakor kezdődik,
09.30 órától zajlanak a fiú futball selejtezők, 
majd a délutáni megnyitót követően kerül sor a különböző sportágak versenyeire, mint a streetball, a crossfit verseny,
a váltófutás, a fiú és a lány futball és a teqball. 
 
Az eredményhirdetésre várhatóan
19.00 órakor kerül sor, a rendezvény
19.20 órától Pixa bulival zárul.

A rendezvényről további információ az alábbi linken érhető el:
https://www.facebook.com/events/1884889971757519/

Helyszín
: Bregyó Sportcentrum



2017. május 18-án (csütörtökön) 18.00 órakor

 a Vörösmarty Színházban rendezik meg a

 „Fehérvár köszönti katonát” gálaestet

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából.


A jeles eseményen megemlékeznek

a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság

tízéves fennállásáról.


Ünnepi beszédet mond:

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter,
dr. Cser-Palkovics András polgármester
és
 Huszár János vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka.

Sor kerül a Gyuricza gyűrű és a Sipos Gyula díj átadására,
 illetve az erre az alkalomra komponált ÖHP – Induló bemutatására.

Helyszín:
Vörösmarty Színház





INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2017. május 18-án (csütörtökön) 10.00 és 17.00 óra között

Varázslatos játék kuckó! várja  a gyerekeket a

XI. Katolikus Könyvnapok keretében,

Kecskés Márta játékvezetővel.

Részletek az alábbi linken:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/xi-katolikus-konyvnapok-2/.

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
 


2017. május 18-án (csütörtökön) 13.00 órakor

kezdődik az Útkereső Filmklub a 

XI. Katolikus Könyvnapok keretében, a

Szent Pál élete című film bemutatásával.

Részletek az alábbi linken:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/xi-katolikus-konyvnapok-2/.

Helyszín
:Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2017. május 18-án (csütörtökön) 16.30 órakor

Zamatos minikertek címmel tart előadást a

Növények Világnapja alkalmából

Gosztola Beáta kertészmérnök.


Részletek az alábbi linken:
http://szikm.hu/programok/zamatos-minikertek/.

Helyszín
: Fekete Sas Patikamúzeum (Fő utca 5.)



2017. május 18-án (csütörtökön) 17.30 órakor

a XI. Katolikus Könyvnapok keretében

„Bízz benne(m)”! -
Mire képes a bizalom a nevelésben és a vezetésben? címmel

Pécsi Rita neveléskutató tart előadást
pedagógusoknak és szülőknek.

Részletek az alábbi linken:
http://szentistvanmuvelodesihaz.hu/xi-katolikus-konyvnapok-2/.

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2017. május 18-án (csütörtökön) 18.00 órakor

a Vörösmarty teremben

Csató József újságíró három könyvéről beszélget a szerzővel 

Bobory Zoltán költő.
 
Az irodalmi programot
a Vörösmarty Társaság Közgyűlése után szervezik, ami
16.00 órakor kezdődik. 
A közgyűlésen többek között beszámoló hangzik el a 2016. évről.

Helyszín: Vörösmarty Társaság terme (Kossuth utca 14.)



2017. május 18-án (csütörtökön) 19.00 órakor


kezdődik
Neményi Zsolt fotókiállítása a

Kortárs Művészeti Fesztivál programsorozat részeként.

Az eseményen köszöntőt mond
Kiss Dorottya intézményigazgató,

a kiállítást
Deák Botond nyitja meg.

Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/nemenyi-zsolt-fotokiallitasa/.
a Fesztivál programsorozatának további programjai a http://kortarsfesztival.hu/inside/2017/musornaptar/ oldalon olvashatók.

Helyszín: A Szabadművelődés Háza



2017. május 18-án (csütörtökön) 20.00 órakor

a Kortárs Művészeti Fesztivál rendezvénysorozat keretében

Jordán Adél és a Puszi együttes ad koncertet.


Részletek az alábbi linken:
http://aszmh.hu/events/jordan-adel-es-a-puszi-nemenyi-zsolt-kiallitasmegnyito/.

Helyszín:
A Szabadművelődés Háza

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.