Keddi sajtóesemények

2017.06.05. 13:41
MEGHÍVÓ - 2017. június 6. (kedd)
Köztársasági elnöki látogatás és a Csónakázó-tó avatása. Sajtótájékoztató a 122. Atlétikai Országos Bajnokságról és kültéri I. világháborús tablókiállítás.  
 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. június 6-án (kedden) 08.00 órakor

„Helka trilógia: A Balaton legendája újraéled”  címmel

 kezdődik Nyulász Péter író könyvbemutatója

a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok keretében.

Részletes program az alábbi linken:
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media98661_hu

Helyszín:
VMK Tolnai utcai Tagkönyvtára



2017. június 6-án (kedden) 10.00 órától

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 

a klímaváltozással kapcsolatos előadást tart, majd

kb. 11.10 órától részt vesz a Csónakázó-tó avatási ünnepségén.
Ünnepi beszédet mond
dr. Cser-Palkovics András
, Székesfehérvár polgármestere,
valamint a résztvevőket köszönti
dr. Vizi László Tamásné, a Tóparti igazgatója.

Az avatást követően lesz lehetőségük a szerkesztőségeknek interjú készítésére dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel.

Az esemény sajtónyilvános, melyre a Köztársasági Elnöki Hivatalban lehet akkreditálni.
Kérik a szerkesztőségeket, hogy a programokon résztvevő munkatársaik nevét, beosztását valamint személyi azonosító okmányuk számát
legkésőbb 2017. június 6-án, kedden reggel 08.00 óráig közöljék a
sajto@keh.hu
e-mail címen.
További információkért a Sajtóigazgatóság munkatársát,
Kovách Reginát lehet keresni a 06-30/9036222-es telefonszámon
vagy a kovach.regina@keh.hu e-mail címen.

Helyszín
: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium,
Csónakázó-tó




2017. június 6-án (kedden) 10.00 órakor

májusfa-kitáncoló ünnepség kezdődik

a Vasvári Pál Általános Iskolánál.


Az eseményen részt vesz
Viza Attila palotavárosi önkormányzati képviselő.

Műsort adnak az intézmény diákjai, illetve jelen lesznek
a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a tűzoltóság képviselői.

Helyszín: Vasvári Pál Általános Iskola



2017. május 6-án (kedden) 10.00 órakor

konferencia kezdődik az EFOP 3.1.1-14-2015-00001 azonosítószámú,

"Kisgyermekkori nevelés támogatása" elnevezésű

 kiemelt európai uniós projekthez kapcsolódóan.


Ez lesz a projekt Fejér megyei állomása,
melynek elején köszöntőt mond
Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok.

A programon az óvodai nevelésben közreműködő köznevelési intézmények és óvodafenntartók vezetői és szakemberei vesznek részt.
A cél, hogy részletesen tájékoztassák őket a projekt céljáról, tevékenységéről, az eddig elért eredményekről és tapasztalatokról,
 illetve a helyi szintű eseményekről.

Helyszín:
Hotel Novotel



2017. június 6-án (kedden) 15.00 órakor

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok,
Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára,
Hirt Károly, az ARAK elnöke
és
Tölgyesi Előd szakosztályvezető 

közös sajtótájékoztatót tart a

Székesfehérváron megrendezésre kerülő
122. Atlétikai Országos Bajnokságról.  


Helyszín:
Regionális Atlétikai Központ (Bregyó-köz)



2017. június 6-án (kedden) 15.00 órakor

kerül sor a Városi Levéltár és Kutatóintézet 
idei harmadik kültéri tabló-kiállítására az I. világháborús hőseinkre 
való emlékezés jegyében a Városház téren.
 

A kiállítás címe: 
„Kik acél falakként állották a vártát, orosz ingoványon, s Doberdó tetején…” III. - Székesfehérvári alakulatok az I. világháborúban. 

Az eseményen köszöntőt mond 
dr. Cser-Palkovics András polgármester. 

A tárlat július 17-én átszállításra kerül a Zichy ligetbe, 
ahol augusztus 31-ig megtekinthető. 


Helyszín
Városház tér



INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2017. június 6-án (kedden) 15.00 órakor

 „Alkotni jó!” címmel kiállítás nyílik

az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola 

 gyermekeinek képeiből.


A tárlatot Herczog Edit és Sági Vanda ajánlja
az érdeklődők figyelmébe.

Helyszín: Európa Klub (Fő utca 3.)

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
2
      
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.