Hétfői sajtóesemények

2017.06.11. 13:05
MEGHÍVÓ - 2017. június 12. (hétfő)
Diák-Honvédelmi Nap a Vasvári Iskolába. Tájékoztató a VII. Apró kezek, csodakertek eredményeiről. EU-PED 2017 Pedagógus Napi ünnepség. Óvó kezek című alkotás avató ünnepsége a Hétvezérben.
 
 
 
 
 

ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2017. június 12-én (hétfőn) 08.00 órától

Diák-Honvédelmi Napot tart a Vasvári Pál Általános Iskola,
amelynek megnyitóján köszöntőt mond

Török Szabolcs tankerületi igazgató,
Viza Attila önkormányzati képviselő,
dr. Pap Gyula ezredes, az MH ÖHP Jogi és Igazgatási Osztály osztályvezetője. 

A nap folyamán az Összhaderőnemi Parancsnokság,
valamint hagyományőrzők is közreműködnek,
a program ágyúlövéssel indul.
  

Helyszín:
 Vasvári Pál Általános Iskola



2017. június 12-én (hétfőn) 09.00 órakor

a VII. Apró kezek, csodakertek
országos gyermek kertépítő verseny

székesfehérvári résztvevői

sajtótájékoztatón ismertetik az eredményeket,
és elmondják élményeiket. 

A fantáziakertek megépítésére idén 31 csapat vállalkozott.

A sajtótájékoztatót 
Deák Lajosné önkormányzati képviselő,
Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész,
Fülöp Anita, az Arany János Óvoda, Általános Iskola,
Speciális Szakiskola és EGYMI igazgatója és 
Béndek Gáborné, a Gyöngyvirág Óvoda -
Kindergarten Maiglöckhen igazgatója tartják.

Helyszín:
Gyöngyvirág Óvoda - Kindergarten Maiglöckhen

 

 

2017. június 12-én (hétfőn) 09.00 órakor

Mészáros Attila alpolgármester

nyitja meg a Budapesti Corvinus Egyetem

Székesfehérvári Campusában kezdődő

Tudástőzsde programot.

Helyszín: Székesfehérvári Campus (Budai út 43.)



2017. június 12-én (hétfőn) 10.30 órakor

rendezik meg az

EU-PED 2017 Pedagógus Napi ünnepséget az
Óbudai Egyetemen,

amelyen Székesfehérvár Önkormányzatát
Mészáros Attila alpolgármestere képviseli.

Az intézmény, a magyar nyelvű felsőoktatásban résztvevő
pedagógusok iránti tiszteletadás jegyében immár
hetedik alkalommal szervezi meg a köszöntést, melynek
fő gondolata a tehetséggondozás határon innen és túl.  

Helyszín:
ÓE Bécsi úti campusa (Budapest, Bécsi út 96/B aula



2017. június 12-én (hétfőn) 13.30 órakor

kezdődik a Hétvezér Általános Iskola fennállásának 35. évfordulója alkalmából szervezett Óvó kezek című alkotás avató ünnepsége.
 

A rendezvényen köszöntőt mond 
dr. Cser-Palkovics András polgármester és 
Deák Lajosné önkormányzati képviselő. 

Helyszín
Hétvezér Általános Iskola

 
2017. június 12-én (hétfőn) 18.00 órakor

tartják a városi amatőr tekebajnokság

díjátadó ünnepségét,

amelyen részt vesz

Mészáros Attila alpolgármester.

Helyszín: Marxim Pizzéria
 

 

INTÉZMÉNYI PROGRAMOK 

 
2017. június 12-én (hétfőn) 18.00 órakor
 
kezdődik az Ünnepi Könyvhét keretében a Királykút Emlékházban 
Petrőczi Éva legszebb versei című kötetének, valamint
Katicamesék könyvének bemutatója.
 
Vendégek:
Petrőczi Éva szerző
Scur Katica, a Katica Könyv Műhely vezetője,
Balázs F. Attila, az AB-Art Kiadó vezetője.
 
Házigazda:
Bakonyi István. 
 
Meghívó itt:
 
Helyszín: Királykút Emlékház
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.