A Főnix szárnyalása

2016.08.25. 16:04
KÖZLEMÉNY - 2016. augusztus 25. (csütörtök)
Országos elismerést vívott ki magának a fehérvári rock and roll egyesület. Galéria 
 
 
 
 
 
 
Mindössze négy évvel ezelőtt és tizennégy táncossal indult el Székesfehérváron a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, de a néhány év alatt több mint kétszáz főre bővült a taglétszámuk, és a fehérvári táncosok olyan ismertségre és sikerre tettek szert, hogy már a Magyar TáncSport Szakszövetség is számon tartja őket. A Benedek Dóra vezette egyesületben táncolók nap, mint nap kőkeményen megdolgoznak a sikerért. Így a szeptembertől induló szezonra már a nyár közepe óta edzenek. 
 
Kevesen vannak a székesfehérváriak között, akik az elmúlt években valamilyen városi vagy városkörnyéki rendezvényen ne találkoztak volna a „Főnixes rocky-s lányokkal”. Temperamentumos, látványos és dinamikus produkcióikkal, színes és egyedi tervezésű ruháikban igazi élményt nyújtanak. A Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesületet így nem csoda, hogy rengeteg fellépésre hívják. 
 
Az öreghegyi táncközpontba – ahol akrobatikus rock and rollt oktatnak - jelenleg több mint kétszáz táncos jár. Pedig annak idején – 2012-ben, amikor az egyesület megalakult – még csak tizennégyen voltak. Aztán, ahogy terjedt a híre a különböző táncos formációknak, egyre többen lettek.
 
Mint arról Benedek Dóra - az egyesület elnöke illetve valamennyi csapat edzője – beszámol, a táncklubban nemcsak hobbi szintű táncoktatás folyik, hanem olyan magas színvonalú edzések, melyek eredményeként az országos megmérettetéseken is mára már a legjobbak között végeznek. A mindössze négy éve alakult egyesület éremtábláján jelenleg már 46 arany, 29 ezüst és 22 bronz medál csillog. Négy korosztályban versenyeznek a lányok, illetve fiúk. A kis formáció 5-6 fős, a nagy formáció 10-12 tagú, és ezen túl van páros kategória is. 
 
A bajnokságokon a Magyar TáncSport Szövetség kiírásainak és nagyon komoly szabályrendszerének kell megfelelni. Így kötött a zene időtartama, az alaplépések és bizonyos elemek is. A koreográfiáknak azonban csak az edzők kreativitása szabhat határt, s emitt nagyon nagy a felelősségük – tudjuk meg Dóritól.  
 
A fehérvári rockysoknak azonban nincs okuk panaszra, hiszen formációik között van országos bajnoki címet nyert csapat is, illetve több olyan, akik dobogós helyen végeztek országos versenyen. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a budapesti mezőny annyira erős, hogy általában egy-egy országos döntő 90%-ban fővárosi formációkból áll.
Hatalmas elismerés, hogy az eredmények révén a fehérvári egyesületet már a Magyar TáncSport Szövetség is számon tartja. Azt a táncközpontot, ami itt Székesfehérváron úgy működik, mint egy nagycsalád. Az egyesületnek ugyanis közösségformáló ereje van, és nemcsak a lányok között szövődik barátság, hanem a szüleik között is. 
 
S még, ha túlzóan is hangzik – mondja Dóri – szeretet szövi át az egészet, és ettől működik így, ez mozgatja. Ennek a harmóniának a megteremtése mögött azonban sok munka van. Mint arról beszámol, az edzőnek nem árt, ha van pszichológusi felkészültsége is. Hiszen a gyerekeknek – különösen azoknak, akik versenyeznek is - a személyiségüket is formálni kell. Ennek a legjobb módja pedig a terelgetés, az iránymutatás és a sok beszélgetés.  Mindezeken keresztül pedig a legfontosabb az, hogy a sport által értéket kapnak.  
 
Ahhoz pedig, hogy valaki versenyszerűen tudja művelni ezt az összetett sportágat, több elvárásnak kell megfelelni. Hiszen fontos a jó mozgáskoordináció, az ütemérzék, a gyorsaság, a dinamikus mozgásnak megfelelő izomzat, a formációknál a térlátás és az állóképesség is. Éppen ebből kifolyólag az edzéseken – melyeket a következő szezonra készülve már augusztusban elkezdtek - a rocky mozdulatokon kívül végeznek erősítést és állóképesség fejlesztő gyakorlatokat is.
 
Az egyesület tagjai minderről sokkal könnyedebben beszélnek. A lányok számára - még ha e mögött kőkemény munka is van – ez csupa öröm és élmény.
A 14 éves Vörös Viktória, aki két éve egy másik egyesülettől igazolt át többedmagával Dóri csapatába, és idén a Destiny junior formációval megnyerte a nyugat-magyarországi területi versenyt - úgy fogalmaz-, ez a sport őt kikapcsolja, és nagyon örül annak, ha táncolhat. Az pedig – mint mondja – nagyon jó érzés, amikor egy-egy fellépés vagy verseny alkalmával olyan sokan nézik őket és olyan sokan szurkolnak nekik. Ha pedig arról lenne szó, kinek ajánlaná ezt a sportot, a válasz egyszerű: mindenkinek. Majd hozzáteszi: Hiszen itt mindenki barátokra tehet szert, és a sport segít a tanulásban, valamint fejleszti a koncentrációt.
 
A 8 éves Palkovits Panka – aki idén második szezonját kezdi a Főnixben – csillogó szemmel számol be arról, hogy azért szeret ebbe a táncközpontba járni, mert itt sokat lehet tanulni és mindenki olyan kedves, a nagyobb lányok és az edző, Dóri is.
 
Így kérdés sem fér hozzá, akit egyszer megfertőz a Főnix láz, az nem könnyen szabadul tőle. S az egyesület nevéhez hűen, a szent tűzmadárhoz hasonlóan lángra gyújt mindent maga körül. 
 
 
 
A Főnix SE jövőbeni fellépéseiről, valamint az egyesület működéséről bővebben az alábbi linken olvashatnak:
 
 
 
A Főnix mai próbáján készült fotók letölthetőek a Galériából
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Kész Mónika
Fotó: Simon Erika 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.