Egy nap azokért, akiknek egy életnyi gondoskodást köszönhetünk

2016.09.29. 08:34
KÖZLEMÉNY - 2016. szeptember 29. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 
Székesfehérvár önkormányzata hagyományosan egy nagyszabású gálaműsorral köszönti a város szépkorú lakóit az Idősek Világnapja alkalmából. Idén is az Alba Regia Sportcsarnok ad otthont e jeles eseménynek október 3-án, amikor Miller Zoltán és Mahó Andrea ajándékműsorával várják a vendégeket.


Immár 25 éve annak, hogy az ENSZ október 1-jét az Idősek Világnapjának nyilvánította azzal a szándékkal, hogy felhívja a figyelmet az öregedéssel járó kihívásokra és problémákra.

Székesfehérvár a szokásokhoz híven idén is gálaműsorral igyekszik kifejezni azt a megbecsülést és tiszteletet, melyet a város idős lakói a kemény munkájukkal méltán vívtak ki maguknak az elmúlt évtizedek során. Az október 3-án, hétfőn 15:00 órakor kezdődő rendezvény célja tehát a szórakoztatás mellett az, hogy a város köszönetet mondjon szüleink és nagyszüleink generációjának.

Tavaly már több mint ezer résztvevője volt az Idősek Világnapja alkalmából tartott rendezvénynek, éppen ezért a szervezők idén is arra törekedtek, hogy tartalmas és élvezetes műsorban lehessen részük a megjelenteknek, akiket apró ajándék is vár már a bejáratnál. A nagylóki vegyeskar vidám köszöntője és dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszéde után színpadra lép a Madách Színház és a Győri Nemzeti Színház primadonnája, az eMeRTon- és Artisjus-díjas Mahó Andrea, valamint a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett színész-énekes, az Emberek zenekar eMeRTon- és Gundel-díjas frontembere, Miller Zoltán.

 



További információ:

Varga Andrea
Fehérvári Programszervező Kft.
8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: 06-70/682-0232
E-mail: varga.andrea@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram

 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.