Karácsonyváró programok advent harmadik hétvégéjén

2016.12.08. 09:12
KÖZLEMÉNY - 2016. december 8. (csütörtök)
Az egyházi és városi rendezvényekre mindenkit szeretettel várnak!  
 
 
 
 
Hangversenyek, színpadi koncertek, kézműves foglalkozások, játszóházak várják advent harmadik hétvégéjén a fehérváriakat. Az ünnepi díszbe öltözött Belvárosban péntek délutántól vasárnap estig számtalan színes, hangulatos és meghitt programon vehetnek részt a családok, kicsik és nagyok, a baráti közösségek. Székesfehérvár mindenkit szeretettel vár a karácsonyi készülődés rendezvényeire!


Az adventi készülődés harmadik hétvégéjének programjai pénteken délutántól vasárnap estig várják a fehérváriakat – zenés feltöltődéssel, gyerekelőadásokkal, kézműves foglalkozásokkal és a karácsonyi díszbe öltözött Belváros fényeivel. Délelőttől estig sétálhatunk és nézelődhetünk a Belváros Adventi vásárában és a Püspöki Palota Adventi Udvarában.  Minden este színes varázslat élményeinek lehetünk a részesei, a karácsonyi 3D animációs vetítés és az ünnepi fényfestés képeiben a Hotel Magyar Király előtti téren, a Városháza díszudvarán és a Zeneiskola falán gyönyörködhetünk.

Interaktív meseelőadással indul a péntek délután a Gyermekkönyvtárban Advent a nagyvilágban címmel.

A XI. Adventi Jótékonysági esten – amelynek bevételét a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona és a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona részére ajánlják fel – Steinbach József református püspök osztja meg adventi gondolatait. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban fellépnek többek között Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Vox Mirabilis Kamarakórus, Enyedi Ágnes Junior Príma-díjas népdalénekes és a Ciszterci Szent István Gimnázium énekkara.

A Szabadművelődés Házában Hahn-Kakas István és a Zagyva Banda várja táncházba a mulatni vágyókat.

Adventi napra hív minden fiatalt, kicsiket és nagyokat a Székesfehérvári Diáktanács szombaton a Hiemer-házba: a kicsiket a Manók Műhelyébe várják karácsonyi foglalatosságra, társasjátékozásra, teázásra, sütizésre, a nagyobbak Belvárosi 7 próbán vehetnek részt délután, és sor kerül a „Jobb adni, mint kapni” rajzpályázat eredményhirdetésére is.

Szombaton délelőtt játszóházat szerveznek a Széna téri Tagkönyvtárban: Finnországba utaznak a képzelet segítéségével, rénszarvas pohárdíszt és úszó fókát készítenek. A Gyermekkönyvtárban izgalmas díszeket alkothatnak a résztvevők, ezúttal CD-lemezből.

A Mesterségek Házában délelőtt és délután is készíthetünk egyedi ajándékokat és díszeket: a karácsonyi puzzle, ünnepi színező és karácsonyi dominó mellett zsugorkából sütött kulcstartót vagy angyalt és krampuszt is választhatunk.

Az Egyházmegyei Múzeum 13 órától papír-, textil- és termésdíszek alkotására invitál, majd közösen feldíszítik a múzeumban álló fenyőfát, ami egy hét után a Karitász Szent Kristóf Ház fogyatékkal élő gondozottjainak ünnepét teszi szebbé. A fenyőfa körül mesés órát tartanak a díszítés után. A Püspöki palotában imádságos gyertyagyújtásra várják a híveket a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda kisgyermekeinek műsorával, majd ezután adventi tárlatvezetés indul a múzeumban.

A Szent István Művelődési Házban 13 órakor hirdetik ki a Fenyő Mellé Cukiság süteményverseny eredményeit, az érdeklődőket a Szent Korona Galériában várják.  

15 órától várja a gyerekeket és a családokat a Hiemer-ház Adventi kuckója és a Gesztenyés udvari foglalkoztató – karácsonyi kollázsképeslapok készülnek, lesz játszóház és társasjátéksarok is.

A Vízivárosi Advent harmadik szombatjának programjai között A Hóember ajándéka című bábelőadás, a Felsővárosi Óvoda és Iskola műsora, fuvoladuó és a Felsővárosi Nyugdíjas Klub ünnepi produkciója várja a közönséget. Adventi gondolatait Tornyai Gábor római katolikus plébános osztja meg. 

Az Adventi színpad első szombati fellépője a Kákics együttes, népzenei műsoruk után a DSB Swing rézfúvós zenekar ad karácsonyi koncertet. A Zichy színpadon Németh Patrícia és zenekara ünnepi koncertjét hallhatja a közönség. Az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete a Ciszterci templomban ad hangversenyt, a Hermann László Kamarazenekar esti koncertjével Takács Nándor püspökre emlékezik a Szemináriumi karmelita templomban.

Vasárnap 9 órától a Koronás Parkban zajlik majd adventi kézműves készülődés.  Délelőtt és délután is készíthetünk karácsonyi ajándékokat a Kézművesek Házában. Az Advent a Rác utcában című kreatív programsorozat ezúttal mézeskalácssütére és –díszítésre, valamint a legkülönfélébb kézműves technikákkal elkészíthető ünnepi tárgyak megalkotására invitál.

A Fekete Sas Patikamúzeum Adventi Herbarius-programot hirdet, a túlélési kalauz az ünnepekre elnevezésű foglalkozással az ünnepi lakomákra készülhetünk. Az Adventi Patikafiók foglalkozásáról akár csíkos fürdősót, méhviaszgyertyát vagy gyógynövényes illatpárnát is hazavihetnek a résztvevők.

A Hiemer-ház programjai között Ötletelj, alkoss, vidd haza! szlogennel délután karácsonyi ajtó- és ablakdíszek alkotásával készül a Terembura, az Adventi kuckó meseolvasással és játékokkal várja a gyerekeket.

A Kisfaludi Közösségi Ház adventi koszorúján 16 órakor gyújtják meg a harmadik gyertyát.

A Barbi és Jancsó akusztik duó a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben lép fel a Blahalouisiana zenekar kedvenc dalainak akusztikus feldolgozásával. A színpadi koncerteket a Városház téren az Ars Musica Vegyeskar műsora nyitja, majd a Malek Andrea & Jazzrael ünnepi koncertjét hallhatjuk. A Gáspár Szilvi Jazz Band a Zichy színpadon lép fel. A Vox Mirabilis kamarakórus „Gyönyörű Szent éjszaka” hangversenyét a Jézus Szíve templomban hallgathatjuk meg.

Az egyházi és városi programokra mindenkit szeretettel várnak advent második hétvégéjén!

A pontos időpontokról és az események részleteiről a www.szekesfehervar.hu és a http://fehervariprogram.hu/19-programok-2016/161-fehervari-advent oldalakon lehet tájékozódni.

 





Szöveg: Fraller Ildikó




 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.