Fésüs Irén kapta Fejér megyében a Magyar Diáksport Szövetség testnevelő tanároknak járó díját

2017.01.17. 09:56
KÖZLEMÉNY - 2017. január 17. (kedd)
A Felsővárosi Általános Iskola pedagógusa a röplabda népszerűsítésének zászlóvivője 
 
 
 
 
 
 
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adta át a Magyar Diáksport Szövetség azokat az elismeréseket, amelyekkel a diákolimpikonok pártfogóit jutalmazták. Fejér megyéből a díjat Fésüs Irén röplabda szakedző, a Felsővárosi Általános Iskola testnevelő tanára kapta. A sokszoros magyar válogatott röplabdázó évek óta elhivatott ezen csapatsport népszerűsítésében, s első számú feladatának az utánpótlás-nevelést tekinti.     
 
A Magyar Diáksport Szövetség a 2015/2016. tanévi Diákolimpián nyújtott teljesítményükért 15 általános és középiskolát, 20 testnevelő tanárt, valamint 3 rendezőt tüntetett ki. A nagyszabású díjkiosztóra tegnap került sor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol az elismeréseket Balogh Gábor, az MDSZ elnöke, valamint Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át. 
 
Az eseményen megyénként egy-egy olyan testnevelő tanárt méltattak és jutalmaztak, akik az adott tanévben kiemelkedő eredményt értek el versenyzőikkel. Fejér megyéből Fésüs Irént díjazták, aki a Felsővárosi Általános Iskola pedagógusaként a röplabda versenysport népszerűsítésének élharcosa.
 
A sokszoros magyar válogatott röplabdázó–szakedző évek óta első számú feladatának tekinti ennek a csapatsportnak az oktatását, az utánpótlás nevelését, a fiú és a lány csapatok versenyeztetését. A professzionális munka eredményeként az elmúlt évek során több korcsoportban bejutottak már a diákolimpia döntőjébe, míg az elmúlt tanévben az 5-6. osztályos és a 7-8. osztályos lányok csapata is megszerezte a bajnoki címet. Az 5-6. osztályos fiúk ezüstéremmel zárták a diákolimpiát, míg a 7-8. osztályos fiúcsapat egy hajszállal csúszott le a dobogóról, így negyedik helyezett lett. Mindezen sikerek megalapozhatják azt, ami a szakedző vezetésével az iskola legfőbb célkitűzése: NBI-es férfi és női csapatot szeretnének kialakítani.    
 
Nagy büszkeség, hogy az elismerés egy elkötelezett székesfehérvári testnevelőhöz került, Fésüs Irénnek ezúton is szeretettel gratulálunk! A díjazott szakedző a mai napon 15 és 17 óra között edzést tart a gyerekeknek, ahol a sajtó munkatársai részére lehetőség nyílik egyéni interjúk, valamint felvételek készítésére.
 
  
 
 
 
 
 
Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Magyar Diáksport Szövetség
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.