2017.08.31. 12:51
25 éves jubileumát ünnepli a Székesfehérvári Művészek Társasága. Szeptemberben egyéni és csoportos tárlatokkal invitálják a közönséget rendezvényeikre, a város galériáiban, képtáraiban, művelődési házaiban a helyi képző-, ipar és fotóművészet alkotásaival mutatkoznak be. Jövő szerdán és csütörtökön már három művészeti rendezvényen vehetünk részt, a csoportos kiállítások közül az első, a Városház téri tárlat megnyitója pénteken délután lesz.
Ünnepre készül a város művészvilága: negyedszázada alakult a Székesfehérvári Művészek Társasága, amit a kortárs alkotók több tárlat megnyitásával tesznek emlékezetessé az ősz folyamán. A galériákban, képtárakban, művelődési házakban megvalósuló jubileumi programok összefoglalják a 25 évet és kultúránk jelenének attitűdjeit és ars poeticáit is bemutatják. Az alapító tagokat a társaságban ma nyolcan képviselik: Bauer István, Bukovácz Lajos, Ecsedi Mária, Hegedűs 2 László, Jónás Attila, Pinke Miklós, Végvári Beatrix és az alapításkor megválasztott és azóta többször újraválasztott elnök, Ujházi Péter. Ma több, mint negyven rendes és két tiszteletbeli tagot számlálnak a helyi művészek. Öt kollektív tárlat – közöttük négy Székesfehérváron és egy Budapesten – és három egyéni kiállítás – Ecsedi Máriáé, Revák Istváné és Miklós Jánosé nyílik meg ősszel a jövő héttől, valamint az idei évben valósultak meg Bauer István és Pinke Miklós kiállításai is.
Ecsedi Mária képzőművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítását szeptember 6-án, szerdán 18 órakor Szele Bálint irodalomtörténész, műfordító nyitja meg a Vörösmarty Színház galériájában.
Csütörtökön 17 órakor Vörösmarty Társaság termében Az, ami hasznos címmel nyílik meg Revák István festőművész kiállítása Pálfalvi András költő ajánlásával, 18 órakor pedig A Szabadművelődés Házába várják a művészetkedvelőket, ahol először nézhetjük meg a Dobozművek és egyéb rendhagyóságok című csoportos tárlatot, amit Borsos Lőrinc festő, grafikus nyit meg.
Pénteken három csoportos tárlat nyílik, a résztvevők akár átsétálhatnak az egyik rendezvényről a másikra. Külvilág – a szabadtéri elektrografikai kiállítás a Városház téren lesz látható, a megnyitón 17 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt, az alkotásokat Zsiros László Róbert tudománykommunikációs felderítő, tudományos blogger ajánlja a közönségnek. A programot követően a Társaság megkoszorúzza Áron Nagy Lajos és M. Tóth István emléktábláját, akik „örökös tagjai” a közösségnek. A péntek esti művészeti programok az Új Magyar Képtárban folytatódnak, ahol az Átiratok című válogatás a Székesfehérvári Művészek Társaságának parafrázisait mutatja be. A kiállítás vendége Kukorelly Endre író. A művekhez szeptember 13-án közönségtalálkozót is szerveznek, ahol az alkotókkal Dr. Lakatos László pszichiáter beszélget a művek motivációiról. A Társaság Önarcképeit a Pelikán Galériában állítják ki: 19 órakor Németh Gábor író megnyitóját követően a jubileum alkalmából a kiállító művészek számára alapított díjakat adja át a város polgármestere – A kiérlelt stílusért, A kiérlelt koloritért, A kísérletező stílusért és A szárnyaló gondolatért –, majd a Németh Csaba Jazztrió szórakoztatja a közönséget. Ezen az estén a meghívókat alkalmi bélyegzővel pecsételik le az ünnepi év emlékére. Az Önarckép megnyitása után fogadást rendeznek a vendégeknek, látogatóknak, amelyről a születésnapi torta sem fog hiányozni. A Társaság által felajánlott művekből szeptember 16-án, szombaton 16 órakor jótékonysági árverést tartanak a Fehérvári Heti Betevő javára a Galériában.
Szeptember 22-én Budapesten a Bartók 1 Galériában mutatkoznak be a székesfehérvári művészek, majd október 20-án Miklós János keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Izgalmas vizuális kalandokat tartogat a jövő hét és az ősz, a kínált programokról bővebben a http://fehervarart.hu/tag/25/ oldalon lehet olvasni.
Szöveg: Fraller Ildikó