VI. Székesfehérvári Mangalica Fesztivál megnyitója (Önkormányzati program)


2017. szeptember 8-án (pénteken) 16.00 órakor

dr. Cser-Palkovics András polgármester
nyitja meg a

három napos VI. Székesfehérvári Mangalica Fesztivált.

Köszöntőt mond
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke.

Helyszín
: Palotai Kapu tér, az Alba Plaza és a Buszpályaudvar között

 
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.