A Fejér megyei zsidóság deportálására emlékeztek vasárnap a Mártírok Emlékcsarnokában. Az 1941-ben még 2075 tagú székesfehérvári hitközségből az 1946. évi összeírás szerint mindössze 289-en maradtak. A kiűzetésre és halálra ítélt embereket a „gettógyűjtőházakba” zárták és 1944. június 6-án a város peremére, a vasút melletti Szabó-téglagyárba hurcolták. A téglagyárban 1944. június 10-e és 13-a között semmilyen élelmezés nem volt, és itt már többen öngyilkosságot követtek el. A 2743 zsidó ember végső elszállítására június 14-én került sor. Erre a tragédiára emlékezett a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság vasárnap.

 

A Mártírok Emlékcsarnokában beszédet mondott Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere is, aki megemlékezett azokról a fehérvári áldozatokról, akiket egy világméretű borzalom részeként a legnagyobb kincsüktől, az életüktől fosztották meg zsarnokaik és fogva tartóik egy hazug és demagóg ideológia nevében.

 

„Máig elszorul a torkunk, ha korabeli felvételeket látunk. Főleg akkor, amikor a halál torkában, az ismeretlen felé vezető úton sem a kétségbeesést, hanem a reményt fogalmazták meg az áldozatok, azaz azt, hogy velük – az a BORZALOM – ami a lágerekben várt rájuk és a legtöbb esetben az életükbe került, nem történhet meg. Mi, kései utódok sajnos már tudjuk, hogyan alakult ez a történelemben...” – fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere. Lehrner Zsolt Ady Endre sorait idézve „Az Élet él és élni akar”-t nevezte a legfontosabb üzenetnek, hozzátéve, hogy a fájdalmas emlékek mellett szükséges felmutatni újra és újra az életet, a túlélők és az azóta született generációk életét. Beszédét Elie Wiesel szavaival zárta: „Az emberiségnek emlékeznie kell arra, hogy a béke nem Isten ajándéka teremtményeinek; a béke a mi ajándékunk egymásnak.”

 

Az ünnepségen köszöntötte az emlékezőket Barna Ágnes, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, majd Mester Tamás is. A MAZSIHISZ alelnöke is, aki korabeli dokumentumokból idézte fel a borzalmak korát: „A magyar királyi kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként kell végrehajtani, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani.”

 

Mester Tamás idézett az egyik interjúból is, ami egy holokauszttúlélővel készült. A téglagyárban „nemcsak az összes székesfehérvári volt ott, hanem – mivel Székesfehérvár járási központ volt – az összes zsidóságot oda terelték a környékről. Állandó fenyegetettségben voltunk, emberi életet már nem éltünk. Földön fekve aludtunk és ettünk, rendszeres kihallgatásokon vettünk részt. Ott tíz napot voltunk, és a téglagyárból vagoníroztak bennünket Auschwitzba. Auschwitzban pillanatok alatt elválasztottak a családtól... 1945. január 27-én szabadultunk fel, vagyis a németek akkor már elmentek onnan és jöttek a szovjetek. A kerítések nyitva álltak. Anyám sírógörcsöt kapott a félelemtől, hogy hogyan is lesz tovább, mire én azt mondtam neki, hogy ezt vártuk tíz hónapon át.” A fehérvári zsidó közösség vészkorszakbeli rettenetét Dr. Gergely Anna dolgozta fel A fehérvári zsidóság tragédiája 1938-1944 című, két évtizede megjelent könyvében.

 

A megemlékezésen Kertész Péter színművész szavalt Radnóti Miklós-verseket. A megemlékezés az Óvoda utcai Holokauszt-emlékműnél, majd az Izraelita temetőben folytatódott, ahol gyászimát, Kaddist mondtak az áldozatok emlékére.

 

A megemlékezésen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

  

 

Szöveg: Gáspár Péter

Fotó: Ostorházi Helga