Két nap a család körül

2024.10.18. 12:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. október 18. (péntek)
 
 
 
 
 
 
 
 
A Nemzetközi Babahordozó Hét eseményeihez idén is kétnapos programsorozattal csatlakozott Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Házban pénteken és szombaton érdekes előadásokkal, gyakorlati foglalkozásokkal, szakértőkkel és vásárral várja az érdeklődőket a Székesfehérvári Babahordozó Klub.

 

Két nap a család körül – ezzel a szlogennel csatlakozott immár 17. alkalommal Székesfehérvár az idei Nemzetközi Babahordozó Héthez. A Gárdonyi Géza Művelődési Házban rendezett kétnapos eseményt Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok nyitotta meg. „Európában, hazánkban megfigyelhető és Székesfehérvárt is érinti a népességcsökkenés. Ez a rendezvény, ahol ennyi kisgyermek van, azonban mindig ad kis reményt. Példát mutat a leendő szülőknek, hogyan lehet szeretettel nevelni. Az előadásokat tartó szakemberek segítséget nyújtanak, választ adnak a kérdésekre, megerősítik az elbizonytalanodókat.” Hozzátette, Székesfehérvár fontosnak tartja a bővülő családok támogatását. Az újszülött érkezésével a fehérvári lakcímmel rendelkező szülő/gondviselő a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán igényelheti a városi költségvetésből biztosított születési települési támogatást. Így a kórházban kapott, címerrel ellátotta babaplédet is tartalmazó ajándékcsomag mellett az első hónapok megnövekedett költségeihez 50 ezer forinttal járul hozzá a város. A családokat megszólító civil egyesületek mellett hasznos programokkal várja a babavárókat és babákat gondozó családokat a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda is.

Ságiné Szabó Viktóriától, a Székesfehérvári Babahordozó Klub elnökétől megtudtuk, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt megszólító programmal várják az érdeklődőket ma és szombaton. Az ismert szakemberek többek között a testvérek közötti kapcsolatról, a császármetszés utáni regenerációról, az alvási nehézségekről, az idegrendszeri éretlenség jeleiről, a női ciklus rejtelmeiről és az anya-magzat kapcsolatanalízisről is beszélnek majd interaktív előadásaikban. A hagyományokhoz hűen a helyi és térségi kistermelők is bemutatják és árusítják minőségi termékeiket, de mindemellett lesz hordozós tanácsadás és kölcsönzés, valamint szoptató-, dúla- és kávésarok.

További információ a programokról a https://www.facebook.com/events/972675691539789 oldalon olvasható.

A  helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.