Csíkcsomortáni színjátszók a Városházán

2024.10.25. 13:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. október 25. (péntek)
 
 
 
 
 
 
A csíkcsomortáni Lármafa Egyesület tagjait fogadta pénteken a Városházán Lehrner Zsolt alpolgármester. A színjátszók a Haza! című film szombati bemutatójára érkeztek Székesfehérvárra, de a közönség láthatja őket a Paál István Országos Színjátszó Fesztiválon is. 

 

Október 26-án, szombaton 19 órakor mutatják be a Haza! című filmet, amelyben a székesfehérvári Lantai (Májer) József hadifogolynaplója elevenedik meg. A két évvel ezelőtt Fehérvárra hazatalált napló indította útnak az alkotókat, hogy filmen jelenítsék meg az I. világháborúban, a 17-es honvéd gyalogezredben szolgáló magyar honvéd és társainak életét. A Haza! című filmetűdben a fiatal katona, Lantai (Májer) József háborús emlékeit és szibériai fogságának embert próbáló történéseit mutatják be a székesfehérvári asztalos naplója alapján. 

A "megjátékosított" dokumentumfilm Kovács Szilvia producer és Matuz János forgatókönyvíró-rendező alkotásában készült el. Zenéjét Cserta Balázs szerezte, míg a képi világról Megyeri Zoltán és Pethő Gábor operatőrök, valamint Szentmiklósi Dávid vágó gondoskodott, a rendezőasszisztens Percze Ilona volt. A főbb szerepekben Varga Gabriella, Schneider-Zaj Ákos, Kovács Máté, Csutorás Emma és erdélyi színjátszók is láthatók.

A csíkcsomortáni Lármafa Egyesület színjátszóit pénteken a Városházán fogadta Lehrner Zsolt. Székesfehérvár alpolgármestere beszélt a város történetéről, bemutatta a Díszterem nevezetességeit és a csoport megnézte a koronázási ékszerek hiteles másolata mellett a Városháza történetéről szóló kiállítást is. A találkozón a csíkcsomortániak is meséltek a filmforgatás élményeiről. Mint azt Boros Katalintól, a színjátszó társulat vezetőjétől megtudtuk, nagy örömmel vették a felkérést, hogy a szibériai jelenetek helyszínén, a Csíki-havasokban statisztáljanak. A szereplők korhű ruháit maguk varrták, és a filmben szereplő ételeket: a gazdagok asztalára kerülő túrós galuskát és a szegényebbek „vékony” tejbegrízét is maguk főzték. Boros Katalin mesélt arról is, hogy a településnek több mint száz éve van színjátszó csoportja, amely a csíkcsomortániak életében fontos szerepet tölt be. Számos falu kultúrotthonában fellépnek, nagy sikerrel játsszák darabjaikat. A csanádpalotai színjátszó találkozó rendszeres fellépői és most, nagy örömükre, első alkalommal részt vesznek a Paál István Országos Amatőr Színjátszó Találkozón.

A vendégek a városházi látogatást követően belvárosi sétára indultak, majd a film alkotóival, a Fehérvár Médiacentrum munkatársaival közösen ültették el a Médiacentrum udvarán azt a három vörösfenyő csemetét, amelyet az erdélyi havasokból hoztak. Szombaton 12.25 órakor lépnek színpadra az Öreghegyi Közösségi Házban, majd 18.15 órától a Vörösmarty Színházban vesznek részt azon a beszélgetésen, amelyen a film születésének hátteréről Vakler Lajos műsorvezető Kovács Szilviát és a naplótulajdonos családtagokat kérdezi. A Haza! című történelmi alkotást, amelynek létrejöttét Székesfehérvár Önkormányzata, a Fehérvár Médiacentrum Kft., a Honvédelmi Minisztérium, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint számos szervezet, cég és magánember is segítette, október 26-án, szombaton 19 órakor láthatja ingyenesen a közönség a Vörösmarty Színházban.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A találkozón készült fotók letölthetőek a Galériából.
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.