84 évvel ezelőtt, politikai kényszerből, az akkori Magyar Királyi Honvédség belépett a 2. világháborúba. 1942-ben a Magyar 2. Honvéd Hadsereg a Szovjetunió területén vette fel a harcot a szövetséges csapatokkal együtt a vörös hadsereggel szemben. Aztán 1943-ban, alig két héttel karácsony után, megindult a Vörös Hadsereg támadása: a magyar honvédeknek nem csak velük, de az orosz tél kegyetlenségével, a csontig hatoló hideggel, a jeges széllel is harcolniuk kellett.

 

„Ilyen körülmények között próbálta meg a magyar hadsereg a lehetetlent, feltartóztatni a sokszoros túlerőben lévő Vörös Hadsereget. 1943. január 12-én aztán a szovjet csapatok az urivi hídfőből indult támadás során áttörték a magyar harcvonalat a Don-kanyarban. A magyar katonák mindent elkövettek, hogy elhárítsák a katasztrófát, de a túlerővel nem bírtak, a mintegy kétszázezres 2. magyar királyi hadsereg napok alatt szinte teljesen megsemmisült.” – idézte fel a világtörténelemben szinte egyedülálló nagyságú tragédiát a Himnusz hangjait követően Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke. Hozzátette, az újabb kutatások bebizonyították, hogy a Magyar Királyi Honvédség technikájának és felszerelésének 50 százalékát vitte magával a Magyar 2. Honvéd Hadsereg, tehát nem igaz az az állítás, hogy felkészületlenül küldték volna a frontra a katonákat. Az viszont tény, hogy a hadsereget nem az orosz front körülményeire készítették fel, hanem a környező országok hadseregével szembeni harcra, hogy a Trianon előtti Magyarország területeit visszafoglalhassák.

 

„Áldozatok voltak ők, de hősök is, akik kitartottak mindaddig, amíg lehetőség volt állásaik védésére. Az épület, amely előtt most állunk, a Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred laktanyája volt, a közel háromezer főt számláló ezred katonáinak 80 százaléka veszett oda a Don-kanyarban, az eltűntek, fogságba kerültek száma is jelentős.” – emelte ki Lévai Miklós, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a hadsereg működését segítő, fegyvertelen munkaszolgálatosok veszteségei még ennél is nagyobbak voltak.

 

A beszédet követően a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség nevében Berdó Gábor Károly elnök, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete képviseletében pedig Lévai Miklós helyezte el az emlékezés koszorúit a gimnázium épületének falán lévő táblánál. Ugyancsak lerótták tiszteletüket a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői is.

 

A megemlékezést követően az egykori laktanyaépülettől indult el a DON-82 Emlékmenet, melynek résztvevői a vasútállomásnál lévő emléktáblánál koszorúztak, majd Zámolyon, Csákberényben, Söréden, Magyaralmáson, Fehérvárcsurgón, Iszkaszentgyörgyön és Sárkeresztesen hagyományőrző díszelgéssel, a települések képviselőivel együtt rótták le kegyeletüket a Don mentén 1943 telén harcolt, elesett, fogságba esett, eltűnt, megsebesült és hazatért hős honvédek emléke előtt. Az esemény 18 órakor Székesfehérváron, a Fekvő katona emlékműnél zárul.

 

 

A megemlékezésen készült fotók letölthetők a Galériából.

 

 

 

 

– Vége –

 

 

 

 

Fotó: Simon Erika

Szöveg: Házi Péter