Már online is ki lehet váltani a lakossági parkolóbérleteket

2022.01.04. 11:08
KÖZLEMÉNY - 2022. január 4. (kedd)
 
 
 
 
 
 
 
 
szekesfehervarparkolas.hu november eleji indulása óta mintegy félezren váltották már ki otthonról, online a parkolóbérletüket. Január végéig várhatóan mintegy négyezer bérletet cserélnek majd le a fehérváriak, melyet immár sorban állás nélkül is megtehetnek már! 


Sokan kiváltották már a 2022-re vonatkozó lakossági parkolóbérleteket, ugyanis a veszélyhelyzet alatti ingyenes parkolás miatt megváltozott a 2020-as bérletek lejárati időpontja, és tavaly mintegy háromezren már kiváltották az idei évre érvényes papírokat is. Emellett az év első munkanapján, január 3-án is többen érkeztek a parkolóbérletük cseréjére a Városgondnokság Ügyfélszolgálatára.

"
Próbáljuk csökkenteni a személyes ügyfélforgalmat a Városgondnokságon, aminek fontos része, hogy már online is kiválthatóak a parkolóbérletek." – mondta Fenyves Balázs, a Városgondnokság Parkolási és jegyellenőrzési csoportjának vezetője.

A Városgondnokság új, parkolási internetes honlapján a lakossági parkolóbérletek online váltása is lehetőség van! Az online felületen az I-es, II-es és III-as övezetekre szóló bérletek vásárolhatóak meg, így személyesen csak a történelmi Belváros kiemelt övezetre szóló éves behajtási engedélyek kiváltásához kell bemenni a Parkolási ügyfélszolgálatra.

Az interneten megvásárolt bérletek papír alapon nem kerülnek majd kiadásra, ugyanis a parkolóőröknél található ellenőrző eszköz online adatbázisa tartalmazza a kiváltott bérletekhez tartozó rendszámokat, valamint a helyszínekre vonatkozó jogosultságot is.

A szekesfehervarparkolas.hu oldalon lehetőség van az NFC parkolókártyák feltöltésére, a parkolási pótdíjak befizetésére, sőt még az NFC kártyával indított parkolás befejezésére is.

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.