Tulajdonképpen nagyon-nagyon rövid idő volt ez a másfél év. Belelátott az ember abba, hogy milyen nehéz egy várost irányítani, vezetni, milyen nehéz a költségvetést úgy felosztani, hogy mindenre jusson pénz. Én azt hiszem, hogy Székesfehérváron minden az észszerűség határain belül, normálisan működik. Támogatóan álltak a munkámhoz, ellenzékiként is sikerült egy olyan javaslatot benyújtani, hogy a házi betegápolást valamilyen formában anyagilag is segítsük. Ezt a javaslatot a közgyűlés el is fogadta. Ennek eredményeként ettől az évtől kezdve azok az emberek, akik a beteg hozzátartozóikat ápolják, támogatásban részesülnek az önkormányzattól. Képviselői munkám során azt tapasztaltam, hogy igazából itt pártoktól függetlenül lehet dolgozni, maximális segítséget kaptam mindenben polgármester úrtól, az alpolgármesterektől, az osztályvezetőktől, és bárkihez fordultam, mindenki segített.

 

 

Mintegy 18 éven keresztül dolgoztam az egészségügyben, ami teljesen más alapokon működött akkor, mint manapság. Nehezebbek voltak a feltételek – azóta sokat fejlődött az orvostudomány –, de ami talán jobb volt, hogy mi nyolc órában dolgoztunk, maradt türelmünk, empátiánk a betegekre. Háromszor nyolc óra volt a beosztásunk, most ez kétszer 12 óra, ami nagyon megterhelő az egészségügyi dolgozóknak. Ebből is fakad, hogy az én időmben mi még empatikusabbak voltunk a betegekkel, jobban átéreztük azt, hogy ránk szorulnak és segítséget várnak tőlünk. Az egészségügyben eltöltött időszakban dolgoztam a Gyerekosztályon, majd gyermek háziorvosi körzetben lettem asszisztens.

 

 

A Széphőnél gondnokságvezetőként az üzemi épületek felújításától, a karbantartáson át a bérbeadásig és a számlázásig minden hozzánk tartozott. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, fantasztikusan jó csapat dolgozott ott együtt. A mai napig is sok emberrel tartom a kapcsolatot, ami nagy öröm számomra. Tartom a kapcsolatot a vezérigazgató úrral is, és éppen tavasszal szerveztünk egy csodálatos nyugdíjas találkozót. Valahogy az emberek és a munkahelyi közösségek régen sokkal jobban összetartottak. Számomra nem volt olyan nap, hogy én azt mondjam, nem akarok bemenni dolgozni. Ebbe a közösségbe örömmel mentem mindig. A mai világban hiányoznak azok a közösségek, ahol a másikért is akar tenni valamit az ember, és nem az volt, mint ami most van, hogy ha a másiknak egy kicsit több van, akkor azt meg kell fojtani…

 

 

Különösebben nem voltak ilyen ambícióim, bár a politika mindig is érdekelt. Tizenegy éve vagyok tagja a Demokratikus Koalíciónak, először sima tagként, majd elnökségi tagként dolgoztam, jelenleg alelnöke vagyok a helyi szervezetnek. Az önkormányzati képviselőtestületbe 2023 áprilisában kerültem be Földi Judit helyére az ellenzéki kompenzációs listáról.

 

 

Leginkább a fiatalok problémái érdekelnek, szociális bérlakások építését szorgalmaztam, ami hozzásegítené őket az önálló élethez. Sok szülő nem engedheti meg magának, hogy lakásvásárlással indítsa útjára az életbe a gyermekét, és nekik is joguk lenne az önálló élethez. Egy pályakezdő fiatal számára irreális terhet jelent egy közel 200 ezer forintos albérlet, ezen a helyzeten kellene változtatni. Szorgalmaztam azt is, hogy közösségi tereket kellene kialakítani a fiatalok részére, ahol találkozni, beszélgetni tudnak.

 

 

Nagyon szeretem a várost, itt születtem és mindig is a magaménak éreztem minden szegletét. Még fiatal koromban rengeteget tettünk önkéntes munkával is a városért, részt vettem a Rózsa liget építésében, és annak idején a Szent György Kórházban a sportpályákat is saját kezünkkel csináltuk a kollégákkal. Véleményem szerint ez a fajta önkénteskedés ma is jót tenne a fiataloknak, lehetne találni olyan feladatokat, közös célokat, amibe be lehet vonni őket, amiben örömüket lelhetik, és amiért úgy érzik, érdemes dolgozniuk. Ilyen közösségkovácsoló erő lehet a tömegsport is, ami nagyon jó hatással van egy fiatalra, annak idején én is kosaraztam az Építőkben, abban a klubban, amire az idősebb generáció biztosan szívesen gondol vissza Székesfehérváron.

 

Szöveg: Gáspár Péter

Fotó: ÖKK