2010 januárjában, 68 évesen elmentem nyugdíjba a Videotonból – 40 év után. 2002 óta a Fidesz tagja vagyok, amikor elveszítettük a választást, akkor léptem be, és 2007 óta az egyik alelnöke voltam a helyi szervezetnek. 2010 június elején a helyi vezetőség hívására bementem a Malom utcai székházba, ahol egy nagyon megtisztelő kéréssel fogadtak, nevezetesen, hogy induljak el Vizivárosban önkormányzati képviselőnek. Ez meglepetés volt számomra, szkeptikus voltam, mert tudtam, hogy a képviselőség teljesen más dolgot jelent, mint amit én 40 éven keresztül csináltam. Három nap gondolkodási időt kértem. Végigjártam 3. számú választókörzet utcáit: a Mikes utca, a Rákóczi utca páros, páratlan oldala, az Áron Nagy Lajos tértől a Gáz utcáig, a Gáz utca páratlan oldalból az 1. szám négylépcsőházas, tízemeletes háza, a Gáz utca páros oldal a Budai útig, onnan a Budai út páros oldal a 48-102. között, középen a Sarló utca, a másik oldalon a Királysor páratlan oldala, a Gőzmalom utca és a Major utca. Két és fél óra alatt be lehetett járni a körzetet, viszont tudtam, hogy közel 7000 ember lakik ott!

 

Az, hogy honnan tudják majd az emberek, ki az a Horváth Miklósné? Hiszen legfeljebb a Videotonban dolgozók ismertek. A korábbi munkám során is egy-egy újabb feladat előtt fel kellett mérni az érintett terület sajátosságait, hogy kik a konkurensek, a feladat végrehajtására milyen lehetőségek vannak és milyen prioritás szerint kell dolgozni? Ami nagyon fontos: hogyan tudom megismertetni magam az ott élőkkel? Fel kellett mérnem, hogy a területen hány lépcsőház, hány lakás van és milyen módon tudok az itt élőkkel kapcsolatba kerülni? Végiggondoltam, hogy heti öt napot számolva összesen 60 napom van arra, hogy a családok életét ne zavarjam nagyon, ha délután 5 órától 7 óráig, de maximum fél 8-ig becsengetek, hogy szeretnék bemutatkozni. Ez azt jelenti, hogy naponta legalább 70 lakásba kell becsöngetnem, és hogy életemben nem csináltam még ilyet! Én vajon hogyan reagálnék ilyen esetben? A férjem is biztatott, hogy sikerülni fog, azt mondta, jól tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel, könnyen beszélgetek velük. Jó volt a fogadtatás, pozitívan értékelték a vízivárosiak, hogy valaki személyesen veszi fel velük a kapcsolatot – azok is, akik megmondták, hogy nem rám szavaznak, de sok sikert kívánnak! Ahol nem voltak otthon, otthagytam a névjegyem az elérhetőségemmel és kérve, hogy támogassanak szavazatukkal. Egyedül ezt nem tudtam volna végigvinni! Hálás vagyok máig a segítőmnek, akivel három hónapon át, hétfőtől péntekig délután 5 órától jártuk a lakásokat Vízivárosban.

 

A körzetben szerintem látványberuházások voltak: a Budai úti sétányt megcsinálták, volt az út mellett egy helyen műköves parkoló is, meg egy-két kisebb utca rendbe volt téve, de struktúrájában elhanyagolt volt ez a terület. Nagyon kevés volt a parkolóhely, a parkolók állapota is leromlott volt, a parkolóhelyek felfestése lekopott, ez sem segítette az autósoknak a beállást. A panelprogram viszont akkor már lezajlott, a panelházak már megkapták a szigetelést.

 

 

Hét jelölt indult Vízivárosban a képviselőségért, végül 42%-ot kaptam, az utánam következő jelölt – akit az MSZP indított – kb. ennek a felét. Ezt követően lehetett azon gondolkodni, hogy kikkel tudok együtt dolgozni, hogyan lehet közösséget kovácsolni a városrészben, ahol még közösségi hely sincsen. Az egyik probléma a városrész iskolájának helyzete volt, ugyanis egy 2006-ban hozott önkormányzati döntés miatt a Sarló utca 1-11. és 2-8. között lakó gyerekeket átirányították a Széna Téri Általános Iskolába. A 6-14 éves gyerekek mehettek 150-200 méter helyett a Gáz utcán végig, az útkereszteződésen keresztül a kb. 900 méterrel távolabbi iskolába. A Vizivárosi Iskolában 2010-ben már csak 110 gyerek tanult, míg a döntés idején közel 400. 2010-2014 között működött a Vízivárosi Iskola, de aztán a drasztikus létszámcsökkentés miatt a tanerőkkel, az osztályokat változatlanul hagyva átvette a Németh László Iskola. Akkor az ellenzék elment élőlánccal tiltakozni, ami sok volt! Felszólaltam a közgyűlésen és kértem, ne vezessék félre a fehérváriakat, elmondtam, hogy 2006-ban ítélte halálra az iskolát az előző önkormányzati vezetés, hozzájuk lehet menni élőlánccal tiltakozni!

 

 

Az első ciklusban (2010-2014) az önkormányzat adóssága 18,3 milliárd forint volt (14 milliárd forint tőketartozás, a többi a kamat). A törlesztőrészlet éves szinten már a 3 milliárdot is elérte, sőt elődeink vettek még fel svájci frank alapú hitelt is úgy, hogy a legnagyobb törlesztések mind 2011-től indultak el. Éppen ezért nagyon alacsony képviselői kerettel, 6-8 millió forintos tételekkel gazdálkodhattunk. 2013-ban a Kormány adósságkonszolidációjával az állam 1600 milliárd forint értékben az összes magyar önkormányzat adósságállományát átvette!

 

Az első ciklusban kisebb célokat valósíthattunk meg, ilyen volt két játszótér bekerítése, az Iskola kerítésének javítása, festése, önkormányzati segítséggel a Zöldfa tér kialakítása. Korábban a Spar és az Iskola közötti tér tele volt autóval, a tolató autók nekimentek a gyerekeknek, le kellett zárni azt a részt, kitiltani az autókat: rendet csináltunk a Zöldfa téren, illetve a Gőzmalom utcai kanyarban, ahol egy nagyobb zöldterület volt, de ebből le lehetett választani annyi területet, hogy elférjen 11 parkoló, hogy az orvosok meg tudjanak állni a rendelőnél. Az egyik legszebb élményem volt kezdő képviselőként, amikor láttam, hogy a Zöldfa téren a gyerekek bicikliznek, kedves emberek leülnek a padra beszélgetni, szép egyenletes aszfalt van, és végre egy szabad terület, ahol lehet lélegzetet venni és nem a Spar ajtajában torlódnak az emberek. 2014 után már kaptunk nagyobb összegű képviselői keretet, volt olyan év, hogy 28 millió forintból gazdálkodhattunk. Amikor megtörtént az adósságkonszolidáció, úgy határozott az Önkormányzat, hogy 2017, 2018 és 2019-re a város 14 választókerülete kap 100-100 millió forintot, amit három éven belül, egyénileg javasolt ütemben lehet fejlesztésekre, felújításokra fordítani a Saára Gyula-program keretében. Abban az időszakban a Fűtóerőműtől a Budai útig felszedettük a használaton kívüli vasúti síneket, sok fásított zöldterületet hoztunk létre és számos új parkolóhelyet tudtunk kialakítani: megnyílt a volt Fűtőerőműnél a nagy parkoló is 205 hellyel, illetve a Sarló utca 25-33. és a Király sori házak között, valamint a Sarló utca 14-16. mögött összesen 152 parkoló létesült. 2018-ban megtörtént a Rákóczi Utcai Óvoda pályázati keretből történő teljes felújítása is.

 

 

Elsősorban a gyerekeken keresztül szólítottuk meg a vízivárosiakat, a legelső rendezvényünk 2011-ben a városrészi advent megszervezése volt. Megkértük a Sarló utcai és a Rákóczi utcai óvodásokat, hogy jöjjenek szerepelni az óvodaudvaron tartott adventi ünnepre, és a Sarló utca 11-ben működő nyugdíjas klubból is jöttek a nagymamák szavalni. Az unokák és nagymamák részvételével, a szülőkkel együtt tartott ünnepen azt láttuk, hogy a karácsonyi ének alatt kinyíltak az udvart környező házak ablakai. Nagyon szép élmény volt! 2013-ban már a Zöldfa téren volt a Vízivárosi Advent ünnepi színpadon, szép műsorral. Ebbe később becsatlakoztak a történelmi Víziváros korábbi területei is. A 4., 10. és 11. választókörzet képviselői hozták a körzetükben lévő óvodák, iskolák gyermekeit, és ekkor már záró műsorként minden évben koncert is volt fehérvári művészek, országosan ismert zenészek részvételével.

 

Tíz éve tartjuk a Kölyök Juniálist, amit a LISZI-vel együtt hívtunk életre a gyermekeknek szóló koncerttel, vetélkedőkkel, játékokkal minden év júniusának utolsó szombatján. Ott volt sátorral a honvédség, KRESZ-játékkal a rendőrség, és meghívtuk a Városgondnokságot, a Depóniát, a SZÉPHŐ-t, a Fejérvíz vállalatot, hogy a gyerekeknek is bemutassuk játékokon keresztül, hogy a helyi közszolgáltató cégeknek köszönhetjük a városban a rendet, a vizet, a melegvizet, a fűtést és a tisztaságot. Nagy sikere volt mindig a Városgondnokság modern fűnyíró gépének, amibe bele is ülhettek a kicsik. Szintén szívet melengető rendezvény a gyerekeknek iskolakezdés előtt, augusztus utolsó péntek délelőttjén rendezett Palacsinta Péntek, amit idén már ötödik alkalommal tartottunk meg. Ennek külön rangot ad, hogy Polgármester úr is tölti, hajtogatja a palacsintát velünk.

 

Az elmúlt másfél évtizedben lettek hagyományaink, ami nekem szívügyem volt, mert azt szerettem volna, hogy próbáljunk ünnepeket varázsolni a hétköznapok közé, ahol a vízivárosi közösségek jöjjenek össze ismerkedni, barátkozni. El kell hinniük az itt élőknek is, hogy ebben a városrészben van mire büszkének lenni – a történelmi hagyományok miatt. Ezért is jelentettük meg 2013-ban az Ünnepi Könyvhéten Polgármester úr segítségével, a Városi Levéltár főmunkatársának közreműködésével készült „Víziváros, egy fehérvári városrész története” című könyvet, mert a legfiatalabb városrésznek is VAN történelme: ez egy iparosnegyed volt, szorgalmas, tisztességes emberekkel, akik generációkon keresztül vitték tovább az ipart, képviselték a minőséget, a családok összetartását és részt vettek a város munkájában, sőt „városatyák” is lettek közülük.

 

Szerettem volna, ha a most itt élők büszkék lennének erre az ékszerdobozra, Vízivárosra, amiről a patinát le kellett szedni kívülről és ki kellett nyitni a dobozt, de abban olyan értékek voltak, amiket meg kell őrizni és amiket gyarapítani kell tovább! A magam részéről ezt is megpróbáltam. Van egy út, amit mindenkinek be kell járnia az életében – mindig ezt éreztem, és próbáltam így végezni a dolgomat. Hogy az itt élők gondja az én gondom is, és az együttérzés, a segítés, a gondoskodás meg fogja hozni a bizalmat, a barátságot és utána a szeretetet. Köszönöm ezt, Víziváros!

 

 

A dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselővel készült interjú, képekkel illusztrálva elolvasható a városi honlapon.

 

 

  

 

Szöveg: Gáspár Péter

Fotók: ÖKK