Jaczó Jenő testnevelő tanár, röplabdaedző búcsúztatása

2024.10.16. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2024. október 16. (szerda) 
 
 
 
 
 
Jaczó Jenő testnevelő tanár, a Bugát Pál Technikum korábbi testnevelője és röplabdaedző hosszú betegség után 2024. szeptember 27-én 73 éves korában elhunyt. A Székesfehérvári Testnevelő Tanárok Szakmai Fóruma – az elhunyt családjának egyetértésével – ezúton tájékoztat mindenkit, hogy a sokak által ismert és tisztelt sportszakember temetésére 2024. október 22-én, kedden 13.30 órakor Székesfehérváron, a Béla úti temetőben kerül sor. A temetés után mindenkit tisztelettel várnak a szentmisére is a Jézus Szíve templomban (Rákóczi utca 32.).
 
A búcsúzó megemlékezés az alábbiakban olvasható: 
 
Jaczó Jenő testnevelő tanár, a Bugát Pál Technikum korábbi testnevelője és röplabdaedző a Testnevelési Főiskola elvégzése után a székesfehérvári Bugát Pál Szakközépiskola testnevelő tanára. Elkötelezett, lelkiismeretes munkájának köszönhetően 1976-2008 között az iskolában a testnevelés munkaközösség vezetője. Az iskolájában mindig törekedett arra, hogy minél több gyereket vonjon be a rendszeres testmozgásba. Testnevelés óráin változatos, élvezetes óravezetéssel el tudta érni tanítványai aktív részvételét a különböző feladatokban. Munkájának elismeréseként az iskola újjáépített strandröplabda pályáját 2023-ban róla nevezték el.
 
Kedvenc sportágában, a röplabdában szép szakmai sikereket ért el. 1985-90 között volt NB I-es csapat edzője, több korosztályos és felnőtt csapat felkészítésében dolgozott. 1999-2014 között a Fejér Megyei Diáksport Szövetség elnöke, 2004-2012 között a Magyar Diáksport Szövetség elnökségének tagja volt.
 
Az iskolai sporttevékenységében is a röplabda volt a meghatározó, csapataival többször voltak a Diákolimpia országos döntő résztvevői. A Magyar Diáksport Szövetség elnökségének tagja, illetve Röplabda Munkabizottságának társelnöke volt 2004-2012 között, hozzájárulva ezzel a diáksport fejlesztéséhez. Nagy tapasztalatával hasznos szervezési tanácsokat nyújtott az országos Diákolimpia® versenyek rendezőinek.
 
A Magyar Diáksport Szövetség az International School Sport Federation (Nemzetközi Iskolasport Szövetség – ISF) felkérésére 2007-ben rendezte az Iskolai Úszó Világkupát, melynek helyszíne Székesfehérvár volt. A rendezvény főszervezőjeként rengeteget dolgozott a világverseny sikeres megvalósítása érdekében – az ISF Dicsérő Oklevéllel ismerte el kiváló munkáját.
 
Nyugdíjba vonulása után is figyelemmel kísérte a megyei diáksportéletet, ebben betegsége sem tudta megakadályozni. 2016-ban Miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott több évtizedes munkájának elismeréseként.
 
Jaczó Jenő hosszú betegség után 2024.szeptember 27-én 73 éves korában elhunyt. A Székesfehérvári Testnevelő Tanárok Szakmai Fóruma – az elhunyt családjának egyetértésével – ezúton tájékoztat mindenkit, hogy a sokak által ismert és tisztelt sportszakember temetésére 2024. október 22-én, kedden 13.30 órakor Székesfehérváron, a Béla úti temetőben kerül sor. A temetés után mindenkit tisztelettel várnak a szentmisére is a Jézus Szíve templomban (Rákóczi utca 32.).
 
Családjának ezúton is részvétünket fejezzük ki!
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.