Családi programok az ősz és a halloween jegyében

2024.10.17. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2024. október 17. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
Hat városrészben és az intézmény Fürdő sori központjában is kézműves programokkal, rengeteg játékkal, szórakoztató és hasznos foglalkozásokkal várja a családokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) októberben – ezek között természetesen a tökfaragás és a halloweeni szokások dominálnak.
 
 
A halloweeni időszak legnépszerűbb szimbóluma a faragott tök: a kisebb-nagyobb, vicsorgó vagy éppen vigyorgó lámpások sok helyen már a hónap elején megjelennek. A töklámpás készítése, a tökfaragás régi hagyomány hazánkban – az első erről szóló történet egészen Salamon királyunk idejébe nyúlik vissza. Az SZKKK több városrészben is rendez közös tökfaragást – a szervezők kérik, hogy ezekre minden résztvevő hozzon magával a faragáshoz alkalmas eszközöket.
 
Kisfaludon is régi hagyomány már az a tökfaragó délután, amelyet idén is lámpás felvonulás zár. Az SZKKK és a Kisfaludi Hagyományőrző Kulturális Egyesület közös szervezésében zajló eseménynek október 18-án, pénteken ad otthont a Kisfaludi Közösségi Ház: 17 órától lehet faragni a tököket, majd az alkotók és kísérőik az elkészült lámpásokkal felvonulnak a település utcáin. A programra előzetesen regisztrálni kellett, több jelentkezőt már nem fogadnak.
 
Az SZKKK Fürdő sori épülete Rémségek házává alakul október 25-én, pénteken 16 órától: a délutánra szellemgyár játszóházzal, Hajnal Máté bűvészműsorával és Csokit vagy csalunk! sétával készülnek a szervezők. A kézműves foglalkozáson üvegből lehet lámpásokat készíteni és őszi-halloweeni dekorációval díszíteni, textilboszorkányokat életre kelteni, pókhálókat szőni. A programra a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon lehet belépőt váltani a gyerekek számára, a felnőtt kísérők számára a belépés ingyenes.
 
Töklámpás faragásra lesz lehetőség a Felsővárosi Közösségi Házban, ahová október 26-án, szombaton délután négyre invitálja a városrészben élő családokat az SZKKK. A paraszti világban még ezzel ijesztgették egymást a fiatalok, manapság már elsősorban lakásdísznek használják ezeket a látványos lámpásokat, amelyekben gyertya vagy mécses szolgál fényforrásként. A programra a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon lehet „tökjegyet” váltani, és egy jeggyel többen is érkezhetnek.
 
Halloweeni kézműves délután lesz a Vízivárosi Közösségi Klub Csináld magad! sorozatában: az október 30-án, szerdán délután ötkor kezdődő ingyenes workshopon az ősi kelta ünnep jellegzetes figurái közül kettőt, szellemfát és filctököt lehet készíteni. Az SZKKK az alapanyagokat és a szükséges eszközöket biztosítja, a résztvevőknek csak a fantáziájukat kell magukkal hozniuk. A foglalkozásra előzetesen regisztrálni kell a +3670/457-9002-es telefonszámon.
 
Kalandos programokra hívja a városrészben élőket az Öreghegyi Közösségi Ház október 31-én, csütörtökön 15 órától. A családi délutánra állatbemutatóval, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal, rengeteg legóval és a környékbeli utcákban zajló Csokit vagy csalunk! sétával készülnek a szervezők: a Budakeszi Vadaspark házikedvencként is tartható állatokat mutat be, a Batyu Színház a Boszorkánykonyha című mesés-főzős produkcióval érkezik, a kézműves foglalkozáson pedig csuhébábot és rongytököt lehet majd készíteni. A programra a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon lehet belépőt váltani a gyerekek számára, a felnőtt kísérők számára a belépés ingyenes.
 
A Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar népszerű ingyenes családi rendezvénye, a Tök ősz idén október 31-én, csütörtökön 15 órától várja a közönséget. Hagyománya van már az eseményen a több állomásból álló próbatételeknek – idén a Szörnyek szörnyű szeánsza című ötállomásos rémtúrán vehetnek részt a gyerekek. Madarász Ildikó, a vidék háziasszonyának boszorkánykonyhájában is a gyerekeké a főszerep: többek között virslimúmiát, koponyás bólét, boszorkányseprűt készíthetnek, rémisztő fantázianevű édességeket kóstolhatnak. A kézműves foglalkozáson denevérbábot, halloweeni füzért, ablakdíszt és más lakásdekorációkat lehet készíteni – természetesen lesz arcfestés is, a vállalkozó kedvűek pedig a tökös szabadulószoba rejtélyének megoldásával is múlathatják az időt. A közös tökfaragás a rendezvény kihagyhatatlan része – erre előzetesen regisztrálni kellett, és több jelentkezőt már nem fogadnak.
 
A Csalai Közösségi Tér ad otthont október 31-én, csütörtökön délután öt órától az ingyenes Csalloween programnak. Ide jelmezben várják a résztvevőket – de az se gond, ha nincs az otthoni készletben semmi rémisztő, halloweeni maskara, mert a helyszínen lesz lehetőség maszkok és tökös dekorációk készítésére is. A program jelmezes résztvevői héttől sétát tesznek a városrészben, hogy a Csokit vagy csalunk! játékkal körbejárják azokat a családokat, akik előzetesen jelentkeztek a jelmezesek fogadására.
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.