Németek és magyarok a középkorban – tudományos konferencia a Városi Levéltárban

2024.11.05. 15:16
KÖZLEMÉNY - 2024. november 5. (kedd) 
 
 
 
 
 
„Andreanum – Németek és magyarok a középkorban” címmel tudományos konferenciát rendez a Városi Levéltár és Kutatóintézet november 7-én, csütörtökön. A 10 órakor kezdődő rendezvény előadói a II. András által az erdélyi szászoknak adott kiváltságlevél apropóján vizsgálják a két nép középkori kapcsolatát.
 
 
II. András király 1224-ben Andreanum néven kiváltságlevelet adott a Szászváros és Barót közötti területen élő erdélyi szászoknak, akik addig különböző ispánok fennhatósága alá tartoztak. Az okmányt a német történészek goldener Freibriefnek, arany szabadságlevélnek nevezik. A kiváltságlevél eredetije nem maradt fenn, de létezését bizonyítja, hogy 1317-ben Károly Róbert megerősítette a benne foglaltakat.
 
A kiváltságlevélhez kapcsolódnak a csütörtökön 10 órakor kezdődő székesfehérvári konferencia előadásai, amelyen dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója mond köszöntőt.
 
Zsoldos Attila, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, illetve a Városi Levéltár és Kutatóintézet kutatója „Az Andreanum II. András politikájában” címmel tart előadást, Péterfi Bence és Skorka Renáta előadásában szó lesz a „birodalmi Fehérvárról” is. A Városi Levéltár kutatója, Kertész Balázs „Külföldiek a székesfehérvári káptalanban a középkorban” címmel tart előadást, Ribi András pedig azt mutatja be, miként tanulhattak székesfehérvári diákok a középkori bécsi egyetemen.
 
A délutáni szekcióban szó lesz például arról, milyen hatással voltak a szászok a 13–14. században a Szepesség fejlődésére, Orsós Julianna pedig egy 1487-ben kelt parancslevél jogtörténeti hátterét elemezve mutatja be a vajda, a polgármester, a cigányok és a király viszonyrendszerét.
 
A rendezvénynek, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak, a Városi Levéltár és Kutatóintézet (8000, Székesfehérvár, Zichy liget 10.) Szekfű Gyula terme ad otthont.
 
 
 
                                                                                       – Vége –
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.