Két új kiállítás nyílt a Vörösmarty Mihály Könyvtár tagkönyvtáraiban. A november hónapban született Jankovich Ferenc emléke előtt tisztelegnek a Széna téri Tagkönyvtárban azzal a november végéig látható tárlattal, amely jól tükrözi, hogy költői életművét prózai alkotásainak gazdag sora – társadalmi és történelmi regények, háborús napló, memoár, népszerű irodalomtörténet és műfordításai – teszi teljessé. A Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító 1907. november 29-én született Székesfehérváron. Születésének évfordulóján idén is irodalmi esttel és koszorúzással emlékeznek majd rá december 2-án, hétfőn 17 órakor.
Új kiállítással várja olvasóit a Budai úti Tagkönyvtár is, ahol Juhász Katalin foltvarró mutatja be legújabb alkotásait. A foltvarrással több mint negyed évszázada foglalkozó kézműves ágytakarói, párnái, egyedi táskái és otthont díszítő kellékei a hónap végéig, november 30-ig színesítik a tagkönyvtár tereit.
Az alkotás örömét nemcsak könyvekben és használati tárgyakban csodálhatják meg, hanem át is élhetik mindazok, akik részt vesznek november 7-én a Vörösmarty Mihály Könyvtárban működő Pedagógus Klub következő eseményén. Csütörtökön 16 órától Márton-napi kirakót, szalvétatartót és pálcás bábokat készíthetnek az érdeklődők a könyvtár Pedagógia részlegén, az Oskola u. 7. szám alatt.
A könyvtárakba minden érdeklődőt szeretettel és sok-sok olvasnivalóval várnak!